2022-es orosz invázió Ukrajna ellen

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
2022-es orosz invázió Ukrajna ellen
Orosz–ukrán háború
Az ukrajnai háború helyzete      Ukrán irányítás alatt      Oroszország és oroszbarát szeparatisták által megszállt ukrán területek
Az ukrajnai háború helyzete
     Ukrán irányítás alatt
     Oroszország és oroszbarát szeparatisták által megszállt ukrán területek
Dátum 2022. február 24.–napjainkig
(342 napja)
Helyszín  Ukrajna
 Oroszország[1]
Eredmény

folyamatban (csaták listája)

  • Az orosz haderő Oroszországból, Fehéroroszországból és a Krímből betört Ukrajnába[2]
  • Orosz rakétatámadások érik Ukrajna nagy városait, mint Kijevet, Harkivot és Odesszát
Okok
  • A háború kiváltó oka Oroszország szerint a NATO terjeszkedése Oroszország felé, mivel Ukrajna jelezte az EU-nak és a NATO-nak a csatlakozási szándékát. Vlagyimir Putyin február 24-i beszédében, amiben bejelentette, hogy „Különleges katonai hadműveletet rendel el” elmondta, hogy nem tud Oroszország eltekinteni attól, hogy az orosz ajkú kisebbséget az ukrán kormány évek óta gyilkolja. A népirtásra nincsenek bizonyítékok. Az orosz elnök szerint a hadművelet célja Ukrajna demilitarizálása és a semleges státusz kiváltása.
  • Jelenleg Oroszország részéről ez nem háború, nem mozgósíthatja a sorkatonáit, csak az önkénteseket.
  • Célok
  • A Krím feletti orosz szuverenitás elismerése[3]
  • „Az ukrán állam demilitarizálására és nácimentesítésére” vonatkozó feladatok végrehajtása[3]
  • A „semleges státusz” biztosítása[3]
  • Szembenálló felek
     Oroszország
     Donyecki Népköztársaság[a]
     Luganszki Népköztársaság[b]
     Fehéroroszország[c]
     Ukrajna[4]
    Vezetők
    RUS Vlagyimir Putyin
    RUS Mihail Misusztyin
    RUS Szergej Lavrov
    RUS Szergej Sojgu
    RUS Valerij Geraszimov
    RUS Ramzan Kadirov[5]
    Donyecki Népköztársaság Gyenyisz Pusilin
    Donyecki Népköztársaság Vlagyimir Paskov
    Luganszki Népköztársaság Leonid Pasecsnyik
    Luganszki Népköztársaság Szergej Kozlov
    UKR Volodimir Zelenszkij
    UKR Denisz Smihal
    UKR Dmitro Kuleba
    UKR Olekszij Reznyikov
    UKR Olekszij Danilov
    UKR Valerij Zulaznyi
    UKR Szerhij Saptala
    UKR Ruszlan Komcsak
    Létszám
     Oroszország:
    900 000 (haderő)[d]
    554 000 (paramilitáris)
    2 000 000 (tartalék) 300 000 sorozott civil
     Fehéroroszország:
    45 350 (haderő)
    110 000 (paramilitáris)
    289 500 (tartalék)
     Donyecki Népköztársaság:
    20 000
     Luganszki Népköztársaság:
    14 000
     Ukrajna:
    209 000 (haderő)
    102 000 (paramilitáris)
    900 000 (tartalék)
    16 000 külföldi önkéntes[7]
    Veszteségek
    30000-50000 katona[8]
    1538 harckocsi [9]
    2533 páncélozott harcjármű[9]
    74 vontatott vagy önjáró löveg[10]
    291 könnyű katonai jármű[10]
    60 üzemanyag-utántöltő[10]
    3 drón[10]
    38 repülőgép[10][11]
    29 helikopter[10]
    30.000 katona[12]
    311 harckocsi és egyéb páncélozott harcjármű[13]
    263 speciális katonai jármű[13]
    127 tábori tüzérségi eszköz és aknavető[13]
    75 radarállomás[13]
    81 SZ–300, Buk és Osza légvédelmi rakétarendszer[13]
    42 repülőgép és helikopter[13]
    Civil veszteségek:
    nem lehet pontosan tudni,az ENSZ szerint 5372, az Ukrán kormány szerint 12000-28000+ halott[14]
    ENSZ szerint 7257 sebesült[14]
    5 372 854 menekült[15]

    A 2022-es orosz invázió Ukrajna ellen 2022. február 24-én vette kezdetét, amikor Oroszország hadműveletet indított Ukrajna ellen. Ez a legnagyobb hagyományos katonai konfliktus[16] Európában a második világháború óta,[17][18] illetve a legnagyobb eszkaláció az orosz–ukrán háború 2014-es kezdete óta. Oroszországban tilos háborúként hivatkozni a katonai konfliktusra, a hivatalos orosz kormányzati narratíva szerint mindez különleges hadművelet Ukrajnában (oroszul: cпeциaльнaя вoeннaя oпepaция нa Хoxлятcкoй-Укpaинe, szpecialnaja vojennaja operacija na Ukrajine).

    A hadművelet a Donyecki és a Luganszki Népköztársaságok elismerése után kezdődött, amelyet az orosz hadsereg Donbaszba való bevonulása követett 2022. február 21-én. Vlagyimir Putyin orosz elnök a NATO 1997 utáni bővülését az egyik legnagyobb veszélynek nevezte az orosz nemzetbiztonságra, és azt követelte, hogy Ukrajna csatlakozását jogilag tiltsa meg a szervezet.

    Moszkvai idő szerint 06:00-kor (GMT+3) Putyin hivatalosan is bejelentette az orosz katonai hadműveletet Ukrajnában, majd percekkel ezután rakétatámadás érte Ukrajna több területét, a fővárost, Kijevet is beleértve. Az ukrán határőrség szerint megtámadták az Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös határátkelőiket.[19] Nem sokkal ezután az orosz hadsereg betört az országba.[20] Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kihirdette a statáriumot Ukrajnában.[21] A háború következtében Ukrajna beadta jelentkezését az Európai Unióba.[22]

    Az Oroszország és Ukrajna közötti feszültség növekedésével összefüggésben már 2021 októberében hírek érkeztek több tízezer orosz katona és katonai felszerelés felhalmozódásáról az ukrajnai határon, ami hivatalosan bejelentett katonai manővereket eredményezett.[23][24] Ugyanakkor az orosz tisztviselők többször is tagadták az invázió előkészületeit, és 2022 januárjában és februárjában „hisztériának”, „provokációnak” és a Nyugat „félretájékoztatásának” nevezték a hasonló állításokat.[25] Február 21-én Vlagyimir Putyin orosz elnök csaknem egyórás beszédet mondott, amelyben bejelentette a kelet-ukrajnai Donbász régióban, a Donyecki Népköztársaság és a Luganszki Népköztársaság elnevezésű két önjelölt köztársaság függetlenségét, miközben megkérdőjelezte Ukrajna álláspontját.[26] Másnap a Föderációs Tanács jóváhagyta a katonai erő alkalmazását külföldön, majd az orosz csapatok behatoltak mindkét donbászi területre. Február 24-én délelőtt Putyin újabb közleményt tett közzé, amelyben bejelentette, hogy „különleges katonai műveletet” indítanak Ukrajna „demilitarizálása és nácimentesítése” érdekében. A „katonai hadműveletet” azzal indokolta, hogy magát Oroszországot kell megvédeni a NATO-bővítéstől, és segíteni kell Kelet-Ukrajna orosz ajkú lakosságát, amely állítólag az ukrán kormány zaklatásával és népirtásával néz szembe. Ugyanebben a beszédében neonáciknak nevezte az ukránokat; ugyanakkor határozottan elutasította a Donbaszk régión kívüli ukrán területek végleges megszállását, és még csak meg sem említette Kijev és más ukrán városok meghódításának tervét.[27][28]

    Ukrajna szinte azonnal az invázió kezdete után bejelentette a diplomáciai kapcsolatok megszakítását az Orosz Föderációval. A harcok kitörése miatt Volodimir Zelenszkij elnök még aznap hadiállapotot, február 25-én pedig általános mozgósítást hirdetett Ukrajnában.

    Ukrajnába Oroszországból, a Krím-félszigetről és Fehéroroszországból vonultak be az orosz csapatok, majd Donyeck és Luhanszk régiók oroszok által támogatott fegyveres szeparatisták is csatlakoztak a harci hadművelethez. Az első csapások Ukrajna katonai infrastruktúrája, katonai repülőterei, légvédelmi létesítményei és egyéb stratégiai célok ellen irányultak, így a szárazföldi erők fokozatosan behatoltak a szárazföld belseje felé, hogy ostrom alá vonják és meghódítsák a kulcsfontosságú városokat, köztük magát Kijevet is, melyeknek védelmi, és komoly logisztikai problémákkal kellett megküzdenie.[29][30] Emellett az orosz fél légi- és rakétacsapásokat hajtott végre messze az ukrán állam nyugati területére és néhány ostromlott városban (Bucsa, Irpin) az oroszok visszavonulása után tömeggyilkosságról röppentek fel hírek.[31][32]

    Világszerte elítélték az inváziót és szankciókat szabtak ki az agresszor Oroszország és politikai elitje ellen.[33]

    Az ENSZ április 5-i adatai szerint az invázió óta legalább 1480 civil vesztette életét, és legalább 2195-en megsérültek; a polgári lakosság tényleges veszteségei azonban valószínűleg sokkal magasabbak. Az infrastruktúrában, épületekben és egyéb tárgyi eszközökben okozott anyagi kárt március 10-én legalább 100 milliárd USD-ra becsülték.[34] Ráadásul az invázió példátlan migrációs hullámot indított el Európában: április 6.-ig több mint 4,2 millió menekült hagyta el Ukrajnát.[35] Az Ukrajna elleni orosz invázió már a konfliktus kezdete utáni első hetekben – méreténél fogva – Európa legnagyobb harci hadműveletévé vált a második világháború vége óta.[36][37]

    Oroszország lépéseit a világ közösségének nagy része és számos nemzetközi szervezet is elítélte. Az ENSZ-közgyűlés EC-11/1 számú határozata, amelyet az államok túlnyomó többsége támogat, elítélte Oroszország lépéseit, és felszólította Moszkvát, hogy azonnal fejezze be a harcokat, és vonja ki csapatait Ukrajnából. A határozatra 141 ország szavazott, öten ellene szavaztak: Oroszország, Fehéroroszország, Észak-Korea, Szíria és Eritrea. 35 ország, köztük Kína, India, Pakisztán, Irán és Dél-Afrika tartózkodott, 12 pedig nem szavazott.

    Oroszország követeli az ukrajnai nemzeti kisebbségek törvényes jogainak garantálását, Ukrajna semlegességét, a szeparatista köztársaságok függetlenségének elismerését és bizonyos támadófegyverek bevetésének mellőzését az országban.[38]

    Az invázió háborúellenes tiltakozásokhoz vezetett a világ számos országában, megnövelte a cenzúrát az orosz médiában, kiterjedt nemzetközi szankciókat vezettek be Oroszország ellen, vagy csökkentették Oroszország részvételét számos sport- és más nemzetközi eseményen. Oroszországban az invázió 1998 óta a legnagyobb monetáris és gazdasági válságot okozta, amelyet a rubel értékének meredek esése és az elmúlt évek legnagyobb GDP-csökkenése kísért.[39] Ukrajnában az invázió a számos ember- és vagyonveszteség mellett a GDP 50%-os csökkenését[40], a légi és tengeri szállítás felfüggesztését és számos más negatív jelenséget is okozott. Globális szempontból az invázió és a kapcsolódó szankciók a nemzetközi kereskedelem csökkenéséhez és egyes árucikkek árának meredek emelkedéséhez vezettek.[41]

    Július 8-án Ruszlan Koszigin belarusz vezérőrnagy bejelentette, hogy amennyiben a nyugati országok tovább provokálnak, válaszlépésként szó nélkül Lengyelországra fognak csapást mérni elsőként. December 23-án Vlagyimir Putyin, orosz elnök először használta az orosz-ukrán háborúra a „háború” kifejezést, a konfliktusra mindeddig „különleges katonai műveletként” hivatkozott.

    Előzmények[szerkesztés]

    Ukrajna régóta több ponton is konfrontációba keveredett Oroszországgal, amely a Szovjetunió felbomlása után függetlenné váló Ukrajnát továbbra is a saját befolyási területe részének tekintette annak ellenére, hogy 1994. december 5-én aláírt "Budapesti memorandum[42]"-ban Oroszország garantálja Ukrajna szuverenitását, külső határait, politikai függetlenségét, és vállalta, hogy tartózkodik saját céljai érdekében foganasított gazdasági kényszerítést alkalmazni. Vlagyimir Putyin többször is helytelenítette, hogy Ukrajna NATO-tag legyen,[43][44] miközben a NATO nem zárta ki annak lehetőségét.

    2013 novemberében tüntetések kezdődtek Viktor Janukovics oroszbarát ukrán elnök ellen, aki visszalépett az euro-atlanti integrációból, konkrétan az EU társulási szerződéstől, miután kedvező ajánlatot kapott Putyintól.[45] Az Euromaidan mozgalom tüntetéseiből forradalmi hangulat alakult 2014 tavaszára, a tüntetők és a rendfenntartó erők összecsapásaiban számos civil meghalt.[46] A felfokozott, nemzetközileg is figyelemmel követett hangulatban Janukovics lemondását követelték, aki végül Oroszországba szökött.[46] Az eseményeket Putyin felhasználta arra, hogy 2014 februárja és márciusa során „hadgyakorlat” indokával annektálja a Krím-félszigetet.[47] Ezzel egyidőben oroszbarát zavargások kezdődtek Kelet-Ukrajnában, a Donecki és Luhanszki területeken, ahol szeparatista erők a kormányerőkkel csaptak össze, hogy létrehozzák a Donyecki és Luganszki Népköztársaságokat, amelyeket Oroszországon kívül egyetlen más ország sem ismert el – és az is csak 2022-ben.[48]

    Oroszország megsértette az általa budapesti memorandum-ban biztosított gazdasági és politikai függetlenségét, majd 2014-ben a területi integritását is. Többek között emiatt 2020-ban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Ukrajna új Nemzetbiztonsági Stratégiájának részeként ismét közeledni kívánt a NATO-hoz,[49] amit Putyin ismét kifogásolt arra hivatkozva, hogy a NATO keleti bővítése veszélyezteti Oroszország nemzetbiztonságát.[50][51][52] 2021-ben már elkezdődtek az orosz katonai mozgolódások Ukrajna határainál, az igazán látványos mozgósítás azonban 2022 januárjában kezdődött meg.[53] Bár a nyugati vezetők többször figyelmeztették egy esetleges ukrán offenzíva következményeire, Putyin előbb elismerte a szakadár ukrán népköztársaságokat független államként, majd „megsegítésükre” hivatkozva mégis katonai hadműveletekbe kezdett Ukrajna területén.[54].

    A budapesti memorandumban rögzítettek megsértése megnehezíti a felek közötti megállapodást. Ukrajna megítélése szerint egy olyan békemegállapodásra, amelyet nem garantál egy katonai hatalommal bíró erő (pl. NATO), Oroszország úgy fog tekinteni, mint felkészülési időszakra további területszerző háborúkhoz, emiatt Ukrajna részéről elfogadhatatlan egy olyan megállapodás, amely a budapesti memorandumhoz képest nem nyújt további garanciát számára.

    Donbaszi közbelépés (február 21–24.)[szerkesztés]

    Február 21-én, a Donyecki és a Luganszki Népköztársaságok elismerése után Putyin elrendelte az orosz hadsereg bevonulását Donbaszba, amit békefenntartó küldetésnek neveztek.[54][55] Az orosz hadsereg azt nyilatkozta, hogy megöltek öt ukrán szabotőrt, akik átléptek Oroszországba. Az ukrán külügyminiszter, Dmitro Kuleba tagadta ennek megtörténtét.[56]

    Február 22-én Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy „megkezdődött Ukrajna orosz megszállása”. A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is megerősítették ezt. Kuleba azt nyilatkozta, hogy „Nincs olyan, hogy kis-, közepes-, vagy nagy megszállás. A megszállás az megszállás.” Az Európai Unió külpolitikai vezetője, Josep Borrell azt mondta, hogy „orosz katonák érkeztek ukrán földre”.[57][58]

    Ugyanezen a napon az orosz Szövetségi Tanács engedélyezte Putyinnak, hogy bevesse a hadsereget Oroszországon kívül.[59] Erre válaszként Zelenszkij elnök felszólította az ukrán tartalékosok besorozását, de nem mozgósított.[60]

    Február 23-án Ukrajna 30 napos szükségállapotot hirdetett, Donbasz kivételével, éjféltől.[61][62] Szintén aznap elkezdték evakuálni a kijevi orosz nagykövetséget, és eltávolították az orosz zászlót.[63] Az ukrán parlament és a kormány weboldalait DDoS-támadások érték.[64]

    Február 24-én a korai óráikban Zelenszkij oroszul mondott beszédében arra kérte Oroszország lakosait, hogy akadályozzák meg a háborút.[65][66]

    A háború menete[szerkesztés]

    Az invázió első fázisa – teljeskörű támadás Ukrajna ellen (február 24–április 7.)[szerkesztés]

    Az invázió első fázisának térképe

    Az orosz háborús célok és casus belli[szerkesztés]

    2022. február 24-én nem sokkal hajnali 5:00 (UTC+2) előtt Putyin bejelentette, hogy úgy döntött, katonai hadműveletet indít Kelet-Ukrajnába.[67][68] Elmondta, hogy nem tervez elfoglalni ukrán területet és támogatja az ukrán emberek jogait.[69] Felszólította az ukrán katonákat, hogy tegyék le a fegyvert.[70][71] Az orosz hadvezetés nem tette nyilvánosan közzé a konkrét célpontok listáját, Putyin ködösen fogalmazva csak az ország „demilitarizálásáról” és „nácítalanításáról” beszélt, valamint casus belliként nevezte meg, hogy véget kell vetni az ukrajnai oroszok ellen zajló, bővebben nem részletezett „népírtásnak”. Az orosz kormánymédia szerint a hadművelet egyben megelőző támadásként is szolgált, hogy megakadályozzon egy ukrán offenzívát a donbaszi szeparatista államok ellen.[72] Az orosz védelmi minisztérium szóvivője, Igor Konasenkov a háború harmadik napján úgy nyilatkozott, hogy a különleges hadművelet során a „kijevi rezsim főkolomposait és talpnyalóit” elkerülhetetlenül megtalálják és megfelelően megbüntetik az oroszok ellen elkövetett bűneikért.[73] Ezzel valószínűleg arra utalt, hogy a cél az ukrán kormány tagjainak elfogása és lecserélésére, akiket Putyin korábban olyan „kábítószerfüggők és neonácik bandájaként” aposztrofált, akik Kijevben rejtőznek és „túszul ejtették az ország egész lakosságát”.[74] Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője sem mondott konkrétumokat, újságírói kérdésekre válaszolva úgy nyilatkozott, hogy a hadművelet végét és a célpontokat személyesen az államfő határozza meg, figyelembe véve a helyzet alakulását. Az orosz kormánymédiában nyilatkozó szakértők egy villámháborút vetítettek elő, 5 nap hosszúságúra becsülték a háborút.[21] A legtöbb nyugati forrás is alábecsülte Ukrajna védelmi képességeit, az amerikai sajtóban megjelent hírek azt jósolták, hogy az oroszok 96 óra alatt beveszik Kijevet és egy héten belül összeomlik az ukrán kormány.[75][46] A TASZSZ állami hírügynökség oldalán megszólaltatott egyik katonai szakértő szerint Oroszország akkor tudja „kivonni” Ukrajnát az USA érdekszférájából, ha elfoglalja az összes területet a Dnyepertől keletre és az egész fekete-tengeri régiót.[76][77]

    A harcok kitörése[szerkesztés]

    Vlagyimir Putyin beszéde február 24-én (oroszul)

    Az első fegyveres összecsapás 3 óra 40 perckor kezdődött el, amikor az orosz katonák átlépték a határt a luhanszki területi Milovénál és tüzet nyitottak az ott tartózkodó ukrán katonákra.[78] Pár órával később az orosz hadsereg, valamint a luhanszki és donyecki kváziállamok milíciái Fehéroroszország, Oroszország, a donbaszi szeparatista államok és Krím-félsziget területéről kiindulva megkezdték a támadást Ukrajna ellen, ezzel kezdetét vette a teljeskörű invázió.[79][80] A gyalogos csapatok és a páncéloshadosztályok támadásával egy időben rakéta csapások kezdődtek, amelyek az ukrán katonai támaszpontokat és nagyvárosokat célozták meg országszerte, ezek elsődleges célja az ukrán légierő, valamint a légvédelmi és a kommunikációs rendszerek megsemmisítése volt. Az első nap folyamán több mint 100 ballisztikus rakétát és robotrepülőgépet lőttek ki stratégiai célpontokra az oroszok és mintegy 75 bombázó repülőgéppel hajtottak végre csapásokat, és a hadügyminisztérium már február 28-án bejelentette, hogy megszerezték a teljes légifölényt az egész ország fölött.[81] Ez az állítás később hamisnak bizonyult, amelyet közvetve az oroszok is elismertek azáltal hogy a „különleges művelet” későbbi szakaszaiban is rendszeresen beszámoltak újabb ukrán repülőgépek és helikopterek lelövéséről.[82][83] Az invázió első napján Volodomir Zelenszkij elnök statáriumot vezetett be[84] és kihirdette az általános mozgósítást, azóta a 18 és 60 év közötti ukrán férfiaknak tilos elhagyniuk az országot.[85]

    Első fázis – Északi front[szerkesztés]

    Orosz deszantosok támadnak a hosztomeli repülőtéri csata során

    A háború északi frontján az oroszok a főváros, Kijev elfoglalását tűzték ki célul. Az oroszok a város ellen zajló offenzívával egy időben igyekeztek lefejezni az ukrán vezetőséget, a Wagner-csoport zsoldosai és csecsen alakulatok, a kadiroviták[86] a háború első napjaiban több alkalommal merényletet kíséreltek meg Zelenszkij ellen.[87][88] Az amerikai kormány felajánlotta, hogy kimenekíti az elnököt a veszélyes zónából, de Zelenszkij visszautasította az ajánlatot.[89]

    Az orosz hadvezetés azt a stratégiát alkalmazta, hogy a deszantos egységeivel megkísérelte átvenni az irányítást a frontvonalak mögött elhelyezkedő katonai repülőtereken, hogy hídfőállásokat alakítson ki, megkönnyítve a Fehéroroszországból támadó páncélos alakulatok számára az előrenyomulást és a város bekerítését. A vaszilkivi repülőtér elleni támadást visszaverték az ukránok,[90] a hosztomeli repülőtéren vívott csata során viszont miután többször gazdát cserélt a komplexum, az oroszok győztek.[91] Hosztomelnél az ukránoknak sikerült megrongálniuk a kifutópályát a fő orosz erők megérkezése előtt.[92]

    Kilőtt orosz harckocsik roncsai Bucsában

    A szárazföldi csapatok támadásukat a Dnyeper két partján egymással párhuzamosan kezdték meg, de a keleti oldalon Csernyihiv ostroma miatt hamar lelassult az előrehaladás. A folyó nyugati partján a szpecnaz és a reguláris csapatok elsőként a csernobili csatában mértek vereséget az ukránokra az 1986-os katasztrófa óta lezárt övezetben[93] és elfoglalták Makarivot[94], majd a kijevi agglomeráció településein át nyomultak előre. Az oroszok március 5-én elfoglalták Hosztomelt, 12-én Bucsát[95], Irpinnél viszont megakadt a támadás.[96] Március 4-én egy 65 km hosszú, orosz katonai járművekből álló konvoj indult meg Kijev felé, azonban mivel nem sikerült az áttörés, az ukrán támadások hatására a menetoszlop idővel feloszlott.[97][98] Az ukrán hadsereg március 25-én ellentámadásba kezdett, visszafoglalva Makarivot[99], április 1-ére pedig újra a védők kezére került a fővárosi agglomeráció többi települése is, így ukrán győzelemmel ért véget a kijevi csata.[100]

    A Kijev környéki települések rövid ideig tartó megszállása alatt az oroszok számos háborús bűncselekményt követtek el a civil lakosság ellen, a legjelentősebb vérengzés közülük a bucsai mészárlás volt, amelynek megtörténtét a helyi lakosokkal készített interjúk,[101] videófelvételek,[102][103] elfogott orosz rádióbeszélgetések[104] és műholdfelvételek[105] is bizonyítják.[106][107][108]

    Első fázis – Északkeleti front[szerkesztés]

    Égő raktárépület Szumiban a város ostroma során

    Az Ukrajna északkeleti részén fekvő Csernyihivi és Szumi terület elleni offenzíva során az Institiute for the Study of War elemzése szerint az inváziós erők fő célja a nagyvárosok elfoglalása volt, valamint Kijev bekerítése keleti irányból.[109] Az offenzíva során az oroszok elfoglalták a két megye területének nagy részét. Szumit északról megkerülve a főutak mentén gyorsan nyomultak előre, kevés frontális ellenállással találkoztak és március 4-ére elérték Kijev keleti külvárosait, teljes bekerítéssel fenyegetve a fővárost.[110] A két megyeszékhelyet teljesen körbezárták a támadók, de nem tudták elfoglalni a városokat. Csernyihivet 39 napon át ostromolták,[111] az orosz határtól alig 35 km-re fekvő Szumi ellen zajló támadás során pedig az intenzív városi harcok során az ukrán védők saját forrásaik szerint több mint 100 támadó harckocsit lőttek ki.[112]

    Az északkeleti fronton az ukránok a sűrűn beépített, harckocsikkal nehezen támadható városi övezetekben alakították ki ellenállási gócpontjaikat, relatíve biztonságban a tűzerő tekintetében fölénnyel harcoló támadóktól, és közben mozgékony könnyűgyalogságuk a nyugati országok által szállított drónok és páncéltörő rakéták segítségével folyamatos rajtaütésekkel zavarta meg az orosz kommunikációs vonalakat, a konvojok mozgását és az utánpótlási láncokat, először lelassítva az előrenyomulást, majd visszavonulásra kényszerítve az orosz hadsereget.[113]

    Első fázis – Keleti front[szerkesztés]

    Orosz katonák a luhanszk megyei Novoajdarban

    A keleti fronton Oroszország célja a második legnagyobb ukrajnai város, az 1,4 millió lakosú Harkiv és a környező megye elfoglalása volt, valamint a Luhanszki és a Donyecki terület ukrán kézen lévő részeinek megszállása. A putyini vezetés egyik legfontosabb háborús céljaként tűzte ki a főleg oroszajkúak által lakott keleti területek „felszabadítását az ukrán uralom alól”, ez a terv magába foglalta a három megye későbbi annektálását is megrendezett népszavazások segítségével.[114][115]

    A háború első napján a harkivi belvárosba betörő orosz páncélos konvoj támadását az ukrán védők visszaverték. A város körül ezután véres árokharcok bontakoztak ki és eközben az orosz kazettás bombák hatalmas pusztítást végeztek az épületállományban, számos civil életét követelve.[116][117] A Harkivi terület keleti részén az offenzíva nagyobb sikereket ért el, orosz kézre került Kupjanszk, Balaklija és Izjum is.[118] Luhanszk megye északi részén is előrenyomultak az oroszok és a szövetséges szeparatisták, elfoglalták Novoajdart, de Rubizsne, Szjevjerodoneck és Liszicsanszk az első fázis során egyelőre ukrán kézen maradt.[119]

    Első fázis – Déli front[szerkesztés]

    Ukrán katonák támadnak egy orosz harckocsit a mariupoli csata során

    Az invázió első szakaszában az inváziós erők az ország déli részén érték el a legnagyobb sikereiket. Február 24-én az orosz csapatok a Perekopi-földszoroson keresztülhaladva átlépték a határt és átvették az irányítást a Krím vízellátását biztosító, ám 2014 óta elzárt Észak-krími-csatorna fölött.[120]

    A Krímből kiindulva az inváziós erők három irányban támadtak. Egyik csoportjuk a tengerpart mentén kelet felé haladva elfoglalta Bergyanszkot,[121] majd tovább haladt Mariupol felé, hogy összeköttetést alakítson ki a Donbaszban állomásozó erőkkel. A 450 000, nagyrészt oroszajkú lakosnak otthont adó Mariupol jelentősége abban rejlett, hogy a Donyecki területen fekvő városként magáénak követelte a Donyecki Népköztársaság, valamint itt állomásozott az orosz propaganda célkeresztjében álló szélsőjobboldali Azov ezred is.[122] A város ostromának kezdetén a keletről támadó donyecki szeparatista milíciák még vereséget szenvedtek Pavlopilnál,[123][124] azonban egy haditengerészeti akcióban több ezer orosz szállt partra Mariupoltól 70 km-re nyugatra és ez az erő a Krím felől érkező csapatokkal egyesülve teljesen bekerítette északról a kikötővárost, megteremtve az összeköttetést a donyeckiekkel.[125]

    Lerombolt hídon rekedt orosz harckocsi a Mikolajiv megyei Kalinivkában

    Az oroszok észak felé haladó 22. számú hadteste február 26-án elérte a Zaporizzsjai atomerőművet és az azt kiszolgáló várost, Enerhodart. A település ostroma során az atomerőmű egyik melléképülete kigyulladt, de a reaktor nem szenvedett károkat és a támadók átvették az ellenőrzést a komplexum felett.[126] Március folyamán az oroszok elfoglalták a Zaporizzsjai terület déli részét, ennek részeként bevonultak Melitopolba is.[127][128] Március 2-án aratták az inváziós erők legjelentősebb sikerüket a déli fronton, amikor a herszoni csata során elfoglalták az első (és a „különleges hadművelet” során mindeddig egyetlen) megyeszékhelyet Ukrajnában.[129] Az ütközetben megszerezték az ellenőrzést a Dnyeperen átívelő hidak felett is és tovább nyomultak Mikolajiv felé, de nem tudták bevenni a kikötővárost.[130] A települést megkerülve északnyugati irányban a támadók egészen Vozneszenszkig eljutottak,[131] de az elhúzódó ellátási láncok és a heves ukrán ellenállás miatt visszavonultak a Herszoni területre.

    Orosz visszavonulás északon[szerkesztés]

    Ukrán területvédelmi erők február 25-én Kijevben

    Oroszország március 29-én bejelentette, hogy „drasztikusan lecsökkenti a katonai aktivitást Ukrajna északi részén”,[132] ezzel megkezdődött a csapataik visszavonulása a Kijevi, a Csernyihivi és a Szumi területről, ez a folyamat április 6-án felyeződött be.[133] A kivonulás során nagy mennyiségű hátrahagyott orosz haditechnika került az ukránok kezére.

    A nyugati, ukrán és orosz ellenzéki források szerint a visszavonulás jelezte, hogy meghiúsultak Oroszország villámháborús tervei, nem sikerült elfoglalnia Kijevet és megbuktatnia az ukrán vezetést. Az ukrán győzelem okaiként leggyakrabban a lakosság heves ellenállását[134][135] és az ukrán katonák magas morálját szokták kiemelni,[136] valamint azt, hogy az orosz hadsereg alábecsülte ellenfele védelmi képességeit. Kulcsfontosságú győzelmet játszottak a védők északi sikereiben a nyugatról érkező fejlett katonai felszerelések, mint az NLAW és Javelin páncéltörő rakéták[137] és Bayraktar drónok.[138] Az orosz vereség okaként szokták említeni még az orosz erők alacsony morálját, a parancsnoki lánc merevségét[139] és a rosszul szervezett logisztikát,[140] ami miatt az elhúzódó utánpótlási vonalak törékennyé váltak, valamint azt hogy nem sikerült uralniuk a légteret.[141]

    Az oroszországi kormánymédia utólagos interpretációja szerint az észak-ukrajnai hadműveletek teljes mértékben sikeresek voltak, céljuk az volt csupán, hogy lekössék az ukrán csapatok jelentős részét a főváros védelménél és ott tizedeljék meg őket, miközben a fő erők a Donbasz elleni offenzívára fókuszálhattak. E szerint az értelmezés szerint az oroszok csak azért nem foglaltak el nagyvárosokat, mint Kijev, Csernyihiv és Szumi, hogy „elkerüljék a civil áldozatokat”.[142][143]

    Az invázió második fázisa – Orosz offenzíva keleten és délen (április 8–szeptember 5.)[szerkesztés]

    Az invázió második fázisának térképe

    Április 19-én Szergej Lavrov, Oroszország külügyminisztere bejelentette, hogy kezdetét veszi a különleges művelet második fázisa, amelynek célja Donyeck és Luhanszk megye teljes területének elfoglalása és a Szlovjanszknál, valamint Kramatorszknál állomásozó ukrán erők bekerítése, és ennek érdekében az északon harcoló alakulatokat átcsoportosítják a keleti frontra.[144] Az USA Nemzeti Hírszerzési Igazgatója a szenátusnak intézett közleményében kiemelte, hogy az invázió második fázisában a támadók célja egész Dél-Ukrajna elfoglalása és a szárazföldi összeköttetés megteremtése a Krím és és a Moldova keleti részén található oroszbarát szakadár államalakulat, Transznisztria között.[145] A terv meglétét megerősíte Rusztam Minnekajev, az orosz Központi Katonai Körzet parancsnokhelyettesének közleménye, amiben a dnyeszter menti oroszok védelmével indokolta a támadást,[146] valamint Putyin fehérorosz szövetségese, Lukasenka is, aki egy térképen mutatta be az invázió déli célpontjait, köztük Odesszát és Mikolajivot.[147][148]

    Második fázis: Keleti front[szerkesztés]

    Megsemmisült orosz pontonhíd és kiégett harckocsik a donyec-folyói csata során

    A keleti front északi szakaszán a frontvonal a Donyec-folyó mentén húzódott. Az oroszok célja a térségben az ukránok bekerítése volt északról, Izium irányából. Több alkalommal átkelést kíséreltek meg a folyón pontonhidak segítségével, de a donyec-folyói csatában műholdfelvételek alapján több mint 70 harci járművet vesztettek és nem tudtak hídfőállásokat kialakítani a túlparton.[149][150] Az észak-donyecki és nyugat-luhanszki városövezetben az oroszok fokozatosan haladtak előre, április 19-én elfoglalták Kremminát,[151] május 7-én Popasznát,[152] 12-én Rubizsnét,[153] majd 27-én Limant, teljes bekerítéssel fenyegetve a legnagyobb ukrán kézen lévő luhanszki várost, Szjevjerodonecket. A szjevjerodonecki csata egész júniuson át tartott, az ukránok nagy erőkkel védték a települést és a heves harcok során többször is gazdát cserélt a városközpont, de végül június 24-én győztek az oroszok[154] és július 3-án bevonultak a szomszédos Liszicsanszkba is.[155] Ezzel egész Luhanszk megye a szeparatisták, a Luganszki Népköztársaság irányítása alá került.[156] Ezt követően állóháború alakult ki a keleti fronton.

    Az invázió második fázisa során már a frontvonalak nem változtak gyorsan, a szembenálló felek beásták magukat és a lövészárokharcok váltak általánossá. Az oroszok megváltoztatták a taktikájukat, a villámháború helyett a lassú felőrlés stratégiáját alkalmazták, elsősorban jelentős tüzérségi fölényüket kihasználva.[157][158] Minden környező épületet és infrastruktúrát lerombolva támadták az ukrán állásokat, majd gyalogságukkal bevonultak az elhagyott településekre. Az ukránok nagyon súlyos emberveszteségeket szenvedtek az oroszok donbaszi offenzívája során, Zelenszkij nyilatkozata szerint májusban és júniusban naponta 100-200 ukrán katona halt meg és a sebesültekkel együtt a napi veszteségszám elérte a 700-at.[159] Az ukrán vezetés szerint júliusban az újabb nyugati fegyvereknek köszönhetően már javult a helyzet.[160]

    Második fázis: Déli front[szerkesztés]

    Ukrán tüzérség lövi a Kígyó-szigeten állomásozó orosz erőket

    A második fázis során tovább folytatódott a mariupoli csata, ahol az ukrán védők immár messze a frontvonaltól, bekerítve harcoltak tovább. Az ostrom során rendkívül súlyos humanitárius krízis alakult ki,[161] a városi tanács közlése szerint mintegy 21 000 civil életét követelve.[162] Miután az oroszok elfoglalták a belvárost, az ukránok a kikötői negyedbe és az Azovsztal vasüzem területére szorultak vissza. A legtovább az üzem bombabiztos pincerendszerében húzódó ellenállási gócpont tartott ki, az utolsó védők május 16-án, 82 napig tartó ostrom után adták meg magukat.[163]

    A nyugati irányú előretörést vizionáló haditervek ellenére a Zaporizzsja és Herszon megyében húzódó front nem változott jelentősen, állóháború alakult ki, ennek során a szembenálló felek elsősorban tüzérséggel lőtték egymást.

    Az invázió harmadik fázisa (szeptember 5–napjainkig)[szerkesztés]

    Az invázió harmadik fázisa

    Július elejétől kezdődően nyugati fegyverszállítmányok újabb hulláma érkezett meg Ukrajnába, amely elsősorban fejlett nehéztüzérségi fegyverrendszereket tartalmazott. Az országba érkezett 12 darab amerikai HIMARS rakéta indító rendszer,[164] valamint az M777 tarackok[165] jelentősen nagyobb tűztávolsággal és pontossággal rendelkeznek mint az oroszok által használt szovjet eredetű ütegek. A nyugati technológia fölényének köszönhetően az ukránok hatékonyan tudták támadni az orosz lőszerraktárakat és infrastruktúrát.[166] Az erőviszonyok megváltozását jól mutatták a tűzeseteket nyomonkövető műholdas felvételek is, július előtt elsősorban a frontvonal ukrán oldalán okoztak tüzeket a becsapódások, az új fegyverek érkezése után azonban már az oroszok által megszállt területet érte a legtöbb támadás.[167] Az a tény hogy Oroszország elvesztette a tüzérségi fölényét, lehetővé tette az ukrán ellentámadásokat.

    Harmadik fázis: Herszoni ellentámadás[szerkesztés]

    Támadó ukrán harckocsik a herszoni ellentámadás során

    Augusztus 29-én Zelenszkij beszédében utalt rá, hogy ellentámadást indítanak a Herszoni területen, ezt számos magas rangú tisztviselő is megerősítette.[168] Az offenzíva célja az volt, hogy visszafoglalja az orosz kézen lévő területeket a Dnyepertől nyugatra, valamint a szintén itt található, békeidőben csaknem 300 000 lakosú ipari központot, Herszont. Az ukránok rakétatámadásokkal támadták a Dnyeperen átvezető hidakat, az ideiglenes pontonhidakat és kompokat, hogy elvágják az ellenfél utánpótlását. Szeptember 4-én visszavonultak az orosz erők Viszokopilljából,[169] október 3-án pedig a herszoni front északi részén az ukrán csapatok ismét áttörték az orosz vonalakat és mintegy 40 km-t nyomultak előre a megyeszékhely irányába, számos települést visszafoglalva.[170][171] November 9-én az Ukrajnában harcoló orosz csapatok parancsnoka, Szurovikin tábornok és a honvédelmi miniszter, Szergej Sojgu bejelentették, hogy teljesen visszavonják csapataikat a Dnyeper nyugati partján lévő területekről, feladva az ott elfoglalt városokat.[172] A következő napon, november 10-én az ukrán hadsereg áttört az orosz védelmen Sznihurivka városánál,[173] és 11-én bevonult Herszonba, valamint a környező településekre.[174][175] Az orosz hadsereg viszonylag rendezetten hajtotta végre a visszavonulást[176][177] és felrobbantották a folyón átvezető hidakat maguk mögött.[178] A herszoni ellentámadás stratégiai jelentőségű siker volt Ukrajna számára, visszafoglalták az egyetlen megyeszékhelyet, amely orosz kézre került az invázió során és azáltal, hogy Oroszország elvesztette a hídfőállását a Dnyeperen túl, gyakorlatilag lehetetlenné vált egy jövőbeli hadjárat Mikolajiv és Odessza ellen.[179]

    Harmadik fázis: Harkivi ellentámadás[szerkesztés]

    Ukrán katonák a visszafoglalt Sevcsenkovéban

    Amíg a média figyelme a herszoni ellentámadásra irányult és az oroszok is nagy erőket csoportosítottak át a térségbe, az ukránok egy második ellentámadást is megkezdtek Harkiv megyében. Szeptember 6-án egy meglepetésszerű támadással áttörték az orosz védelmet Balaklija mellett,[180] 8-án bevették a várost és egy gyors hadmozdulattal előrenyomultak a térség legfontosabb logisztikai központjaként számontartott Kupjanszk városáig, amit végül szeptember 12-én foglaltak el.[181] A bekerítéstől félve az oroszok feladták a legnépesebb kelet-harkivi város, Izjum védelmét, és visszavonultak az Oszkol-folyó vonala mögé. Az ellentámadás ezen szakaszában az ukránok több mint 8000 km²-nyi területet foglaltak vissza.[182]

    Szeptember 12-én az ukránok Szvjatohirszknél átkeltek a Donyec-folyón[183] és ezzel egyidőben az Oszkolon is Kupjanszknál és Oszkil településnél.[184] Szeptember második felében fokozatosan bekerítették a Limannál állomásozó oroszokat és október 1-én elfoglalták a várost.[185] Ezt követően az Oszkol keleti partján fekvő települések is ukrán kézre kerültek és az oroszok visszavonultak a Luhanszki terület határáig.[186] A harkivi ellentámadás meglepetésként érte az oroszokat és nem tudtak rendezetten visszavonulni, így a megjelent videók tanúsága alapján nagyszámú haditechnikát vesztettek[187] és számos katonájuk került hadifogságba.[188]

    Harmadik fázis: Donbaszi front[szerkesztés]

    Ukrán lövészárok Bahmutnál novemberben

    A háború harmadik fázisa során a donbaszi, vagyis keleti frontvonal maradt az egyetlen hadszíntér, ahol továbbra is az oroszok voltak offenzívában. Itt a hadműveleteik fő célpontjává a mintegy 70 000 lakokosú iparváros, Bahmut vált. Gyakorlatilag minimális területi nyereségek (néhány falu elfoglalása) után augusztus 1-én megkezdődött a település ostroma. Bahmut határában állóháború alakult ki, amelynek során mindkét oldal extrémen magas veszteségeket szenvedett el.[189][190] A város környéki harcokban kiemelt szerepet kapott az orosz zsoldosokból álló hadosztály, a Wagner-csoport.[191] A lövészárok-hadviselés borzalmas körülményei és a teljesen elpusztult környezet miatt a médiában gyakran párhuzamot vonnak a csata és az első világháború nyugati frontján lezajlott harcok között.[192][193][194]

    Orosz eszkaláció (2022–2023)[szerkesztés]

    Szeptember[szerkesztés]

    2022. szeptember 21-én Putyin aláírta a részleges mozgósításról szóló határozatot, ami körülbelül 300 000 orosz férfit érint. Ennek eredményeképp egy nagyobb orosz menekültáradat indult Finnország és Észtország felé.[195]

    Szeptember 26-án az Északi Áramlat nevű földgázvezeték egyik vonalán csökkent a nyomás, ami a vezeték megrongálódása miatt történt. A károkozással Oroszország került gyanúba a háború miatt, míg az oroszok Amerikát vádolták szabotázzsal.[196] A CIA állítólag már nyáron figyelmeztetett arra, hogy az oroszok a vezeték megrongálására készülnek.[197]

    Október[szerkesztés]

    Október 8-án egy autóba rejtett pokolgép részlegesen megsemmisítette a 2018-ban átadott Krímbe vezető Krími hidat, ami az orosz szárazföldet kapcsolta össze a félszigettel a Krím 2014-es annektálása után. A híd akkori avatásán maga Putyin is részt vett. A robbanás miatt a fél útpálya egy része a tengerbe zuhant, a vasúti részén pedig több vasúti kocsi kigyulladt. A megrongálódott hídon ellehetetlenült a hadi utánpótlás lehetősége.[198]

    Október 10-én Oroszország összetett rakétatámadásokat intézett Ukrajna számos nagyvárosa, köztük Kijev ellen, ami jelentős károkkal és sok civil áldozattal járt. A támadásokat egyértelműen a Kercsi-híd elleni szabotázs miatti bosszúként értelmezték. Putyin ki is jelentette, hogy a híd elleni támadást „ukrán terrorakcióként” kezeli. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke egyértelműen háborús bűncselekménynek minősítette az orosz támadásokat, de Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is élesen bírált, terrorral és brutalitással vádolva Oroszországot.[199]

    November[szerkesztés]

    A háború kitörése óta, november 15-én első ízben ért rakétatalálat NATO tagországot, amikor Lengyelországban egy vagy két rakéta csapódott be egy falu közelében, két ember halálát okozva. Az incidenst az első információk alapján véletlen becsapódásként kezelték, de Lengyelország összehívta a NATO védelmi tanácsát a szervezet 4. cikkelyére hivatkozva.[200][201] Oroszország tagadta, hogy a térségben bármire is rakétával lőttek volna és szándékos provokációnak nevezték a történteket.[202] Egy nappal később kiderült, hogy az orosz gyártmányú rakéta az ukrán légvédelemtől keveredhetett lengyel területre, ugyanakkor az is kiderült, hogy a lengyel határhoz közel egy fontos stratégiai célpont, a Dobrotviri hőerőmű található, amit az oroszok lőttek is; ezt támasztja alá, hogy a becsapódás helyszínén más rakétamaradványokat is találtak.[203] Jens Stoltenberg NATO főtitkár részvétét fejezte ki az elhunytak miatt, és közölte, hogy az incidensért így is Oroszország a felelős, mert az ő támadása miatt kényszerült Ukrajna a rakétái használatára.[204]

    November 23-án és 24-én Kijev áram nélkül maradt a támadások miatt, ezért az orvosi beavatkozásokat is elemlámpák fényénél lehetett csak elvégezni. Ursula von der Leyen bejelentette az Oroszországgal szembeni 9. szankciós csomag előkészületeit. Ezzel egyidőben az EP „terrorizmust támogató államnak” ítélte Oroszországot az ukrán civilek ellen elkövetett bűntettek miatt.[205] A Kreml szerint Ukrajna vethetne véget a harcoknak, ha teljesítené Oroszország feltételeit. Közben 50 hadifoglyot cserélt ki Ukrajna és Oroszország. Ugyanekkor Nikol Pasinyan, Örményország elnöke feltűnően kritikusan viseltetett Putyinnal szemben a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete nevű katonai szövetség csúcstalálkozójának megnyitóján. Pasinyan kijelentette, hogy Örményország tagsága nem volt képes elrettenteni Azerbajdzsánt az agressziótól, ezután nem volt hajlandó aláírni a szervezet nyilatkozattervezetét, amelyben Örményországnak nyújtottak volna közös segítséget, majd egyértelműen próbált Putyintól távol elhelyezkedni a közös fényképezéskor. Pasinyan kritikáját leginkább az orosz haderő háborúban elégtelen teljesítménye válthatta ki, ami a 2020-as hegyi-karabahi háború kapcsán vállalta az országa biztosítását, ami így kétségessé vált.[206]

    December[szerkesztés]

    Az uniós pénzügyminiszterek tanácsa, az Ecofin december 6-án szavazott volna az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós segélyalapról, amit egyedül Varga Mihály magyar pénzügyminiszter nem támogatott. Korábban elhangzott magyar részről, hogy nem támogatják az Unió közös hitelfelvételét a segély miatt. Ez nem volt végleges döntés, csak elnapolták további egyeztetésekig.[207]

    Az orosz állami televízió szilveszteri műsorában több olyan műsorszámot mutattak be, ami az ukránokon vagy a nyugati országokon gúnyolódott, minek fő témája az volt, hogy a nyugat orosz energiaellátás nélkül maradt, és ezt a műsor szerint nagyon megszenvedik az országok.[208]

    Január[szerkesztés]

    Kirill pátriárka felhívására Putyin január 6-án 12:00 órától január 7-én 24:00 óráig elrendelte a teljes ukrajnai frontvonalra vonatkozó tűzszünetet az ortodox karácsony idejére. Az ukránok szerint viszont ez idő alatt is történtek rakétatámadások orosz részről. Zelenszkij ukrán elnök hivatala már korábban cinikus csapdának és propagandaelemnek minősítette a tűzszünetet.[209][210][211]

    Egy január 9-i orosz közlés szerint több mint 600 ukrán katonát öltek meg Kramatorszkban, válaszcsapásaként egy korábbi hasonló ukrán hadműveletre, ahol legalább 100 orosz katona halt meg. Az orosz válaszcsapást viszont semmi nem igazolta, így ez egy hamis orosz propagandaállításnak minősült.[212]

    Tengeri hadviselés[szerkesztés]

    Az orosz fekete-tengeri flotta zászlóshajója, a Moszkva

    Miután kitört a háború, Oroszország a Fekete-tengeren állomásozó flottáját újabb hadihajók átcsoportosításával szerette volna kiegészíteni, de Törökország a montreux-i egyezmény értelmében megtiltotta számukra az áthaladást a Boszporuszon.[213][214] Az invázió első napján zajlott le a kígyó-szigeti csata, amelynek során az orosz zászlóshajó, a Moszkva megadásra szólította fel a sziget védőit, akik a később szállóigévé vált Orosz hadihajó, húzz a faszba! felkiáltással válaszoltak.[215] Ezt követően az oroszok elfoglalták a stratégiai elhelyezkedésű földdarabot, és foglyul ejtették az ukrán határőröket.[216] Az invázió korai szakaszában az ukrán haditengerészet csaknem teljesen megsemmisült. Zászlóshajójukat, a F130 Hetyman Szahajdacsnijt saját legénysége süllyesztette el február 28-án Mikolajivban, hogy ne kerüljön orosz kézre,[217] a bergyanszki csata során számos ukrán hadihajót szereztek meg a támadók, köztük a L401 Jurij Olefirenkót,[218] az U500 Donbasz pedig a mariupoli csata során semmisült meg.[219]

    Ukrán katonák tűzik ki zászlajukat a visszafoglalt Kígyó-szigeten július 7-én

    Az oroszok is szenvedtek veszteségeket, március 24-én egy ukrán rakétatámadás során találat ért egy partraszálló hajót, a bergyanszki kikötőben dokkoló Szaratovot.[220][221] Április 13-án az orosz Fekete-tengeri Flotta zászlóshajóját, a Moszkvát két ukrán Neptun típusu robotrepülőgép találta el.[222][223] Az orosz állami média szerint a súlyosan megsérült hadihajót megpróbálták elvontatni a Krím-félszigetig, de a viharos időjárás miatt elsüllyedt a jármű.[224] Májustól kezdődően az ukránok vadászgépekkel és drónokkal támadni kezdték a Kígyó-szigeten állomásozó orosz helyőrséget, akik június 30-án végül visszavonultak a szigetről.[225] Az orosz védelmi minisztérium interpretációja szerint csak a „jószándék jeleként” adták vissza a földdarab feletti kontrollt az ukránoknak.[226]

    Orosz megszállás ukrán területeken[szerkesztés]

    2022 előtt Oroszország egy 42 000 km²-nyi területet tartott megszállva (a Krím, valamint a Donyecki és Luganszki népköztársaságok), a teljeskörű invázió során pedig újabb 119 000 km²-t foglalt el, így az invázió csúcspontján összesen 161 000 km²-nyi területet tartott ellenőrzése alatt Ukrajnában, az ország csaknem 27%-át.[227] Az Institiute for the Study of War elemzése szerint ebből az ukránok novemberig 74 443 km²-t foglaltak vissza.[228]

    Megszálló hatóságok[szerkesztés]

    A négy terület Oroszországhoz hűséges vezetője (balról jobbra: Vlagyimir Szaldo - Herszon, Jevgenyij Balickij - Zaporizzsja, Leonyid Paszicsnyik - Luganszk, Gyenyisz Pusilin - Donyeck)

    Amíg Észak-Ukrajna rövid ideig tartó megszállása alatt csak egy katonai adminisztráció állt fel, addig a Harkivi, a Zaporizzsjai és a Herszoni területen az oroszok megkezdték a civil megszálló rendszert is kiépíteni. Ennek részeként a megválasztott helyi vezetőket, polgármestereket lecserélték Moszkvából kirendelt politikusokra vagy helyi kollaboránsokra.[229][230] Az orosz hatóságok különböző módszerekkel igyekeznek elérni, hogy a megszállt területek lakosai orosz útlevélért folyamodjanak, például számos esetben megtagadták a kórházi ellátást és a szociális segélyt a csak ukrán dokumentumokkal rendelkezők esetében. Oroszország célja a rubel bevezetése is a hrivnya helyett, ennek érdekében a bankok csak az orosz fizetőeszközt fogadják el, de ennek ellenére egyelőre a hrivnya is széles körben használatban maradt.[231] A megszálló hatóságok az iskolai tanárokat egy dokumentum aláírására kötelezték, amelyben azok aláírták, hogy átváltanak az ukránról az orosz nyelvű oktatásra, aki ezt nem tette meg, azt elbocsátották.[232] Az oroszok intenzív propagandakampánnyal igyekezték növelni a népszerűségüket az elfoglalt területeken, mindenhol láthatók óriásplakátjaik[233] és nagy képernyővel felszerelt furgonok is járják az utcákat.[234] Az új hatóságok elllenőrzőpontok és házkutatások segítségével igyekeztek megtalálni a Kijevhez hű polgárokat. Azokat, akiknek a telefonján nem megfelelő tartalmakat találtak, vagy nacionalista tetoválással rendelkeztek, súlyosan bántalmazták, vagy úgynevezett „szűrőtáborokba” hurcolták.[235]

    Népszavazások és annexió[szerkesztés]

    A négy ukrán terület annexióját ünneplő rendezvényen mond beszédet Vlagyimir Putyin Moszkvában

    Szeptember 23 és 27 között látszat-népszavazásokat tartottak a Herszoni, a Zaporizzsjai, a Luhanszki és a Donecki területek orosz ellenőrzés alatt álló területein, amellyel a régiók Oroszországhoz való csatolását legitimilták. Szeptember 28-án azt közölték, hogy lakosság 82 százaléka voksolt, és 95,7 százalékuk az orosz csatlakozás mellett döntött.[236] Putyin kijelentette a „négy új orosz régióról”, hogy az ott élők „örökre orosz állampolgárok lesznek”, az annexió végleges és nem alku tárgya. Amikor a szavazást tartották, egyik terület sem állt teljesen orosz ellenőrzés alatt, a helyi lakosság nagy része elmenekült, számos esetben pedig házról-házra járó fegyveresek gyűjtötték a szavazatokat.[237] Az ukrán és külföldi források szerint az eredmények légből kapottak, az ENSZ és számos ország elítélte a voksolást. Volodimir Zelenszkij hivatalos rendelettel tette hatályossá, hogy ukrán részről Putyinnal az annexió után ellehetetlenült bármiféle tárgyalás.[238][239] A világ országai közül egyedül Észak-Korea ismerte el legitimnek a referendum eredményeit és az annexiót.[240]

    Polgári ellenállás[szerkesztés]

    Tüntetés az orosz megszállás ellen Herszonban március 5-én

    A megszállt területeken különösen az invázió korai fázisában kapott nagy szerepet a fegyvertelen polgári ellenállás.[241] Civilek számos helyen tönkretették vagy átfestették az eligazodást segítő táblákat, hogy megnehezítsék a tájékozódást a támadók számára.[242] Nagyszámú videó készült arról, hogy csoportokba verődött polgárok elállják a harckocsik útját, vagy blokádokat építenek, ilyen felvételek készültek például Enerhodarban,[243] Bahmacsban,[244] Bergyanszkban[245][246] és Icsnyában is.[247] Különösen nagy tüntetéseket tartottak az orosz megszállás ellen Herszonban,[248] Konotopban, Primorszkban és Melitopolban, a tiltakozók ukrán zászlókat lengettek és a himnuszukat énekelték.[249] A csernyihivi területen fekvő Szlavutics városában a tüntető tömegnek sikerült elérnie a foglyul ejtett polgármester szabadon bocsátását.[250] Miután a katonák több alkalommal villanógránátokkal[251] és éles lőszerrel[252] oszlatták fel a tömeget, a nagy tiltakozások márciusban abbamaradtak.

    Fegyveres ellenállás[szerkesztés]

    Az oroszok által elfoglalt településeken fegyveres ellenállás is kibontakozott, a partizántevékenység elsősorban a Zaporizzsjai területen és Herszon városának környékén összpontosult. Az ellenállók az ukrán hadsereggel tartva a kapcsolatot segítenek meghatározni a célpontokat a tüzérség számára,[253] támadásokat hajtanak végre az orosz őrposztok és utánpótlásvonalak ellen, vasúti létesítményeket, hidakat robbantva fel. Merényleteket hajtottak végre a megszálló adminisztráció több magas rangú tagja ellen is, többek között megölték Kreminna és Velikij Burluk oroszok által kinevezett polgármesterét, súlyosan megsebesítették a Bergyanszk megszállását irányító parancsnokot és Enerhodar új polgármesterét is.[254][255]

    Szankciók[szerkesztés]

    Több ország elkezdett szankciókat bevezetni Oroszország ellen, mikor az a Donbasz régió függetlenségét elismerte, lényegében elkerülhetetlenné téve a háborút. Többen viszont visszatartották a szankciókat, hogy ne szegüljenek ellen Putyinnak. Az invázió február 24-i kezdetével viszont már nem volt más választásuk, mint támadni az orosz gazdaságot szankciókkal. Ezek a szankciók széles körben lefedték az orosz gazdaságot, többek között az orosz elitet, bankokat, cégeket, exportokat, importokat és valutaárfolyamot célozva.

    Az Északi Áramlat gázvezeték, amely a Balti-tenger alatt fut. Németország gázfelhasználásának 50-75%-át importálja Oroszországból. Az Északi Áramlat 2 megduplázná a kapacitást

    Olaf Scholz német kancellár ismeretlen időre lezárta az Északi Áramlat 2 gázvezetéket Donbasz orosz megtámadására válaszként.[256]

    A balti államok külügyminiszterei kérték Oroszország eltávolítását a SWIFT rendszerből, amely a nemzetközi pénztranszferekért felelős. Az Európai Unió más tagjai erre eleinte nem voltak hajlandóak, hiszen Kína elkezdett kialakítani egy SWIFT-alternatívát, a CIPS-et. Oroszország letiltása gyengítette volna a SWIFT-et és erősítette volna a CIPS fejlődését, ezzel csökkentve a nyugat irányítását a nemzetközi pénzügyeken.[257][258] Más vezetők is kérték Oroszország letiltását, mint a cseh elnök Miloš Zeman[259] és a brit miniszterelnök Boris Johnson. Németország sokáig ellenállt a tiltásnak, kiemelve, hogy ez az orosz olaj és gáz vásárlásához kapcsolódó fizetési problémákat jelentene. Február 26-án Annalena Baerbock külügyminiszter és Robert Habeck gazdasági miniszter közös közleményben támogatták Oroszország letiltását.[260][261] Nem sokkal ezt követően bejelentették, hogy a nagy orosz bankokat ki fogják tiltani a SWIFT-ből, de továbbra is lesz lehetőség fizetni a gázszállítmányokért.[262] Ezek mellett az Orosz Központi Bankra is szankciókat helyeztek, amelynek 630 milliárd dollárnyi devizatartaléka van, ezzel ellehetetlenítve értékeik folyósítását.[263]

    Johnson miniszterelnök ezek mellett bejelentette, hogy az összes nagy orosz bank vagyonát befagyasztják, és kitiltják őket a brit pénzügyi rendszerből, az exportengedélyek felfüggesztése (embargó) mellett.[264]

    Joe Biden amerikai elnök beszéde 2022. február 24-én (angolul)

    Az orosz Biztonsági Tanács helyettes elnöke és korábbi orosz elnök, Dmitrij Medvegyev kigúnyolta a nyugati, Oroszország elleni szankciókat és azt mondta, hogy azok a politikai impotencia jelei voltak, kritizálva a NATO kivonulását Afganisztánból. Megfenyegette a külföldi cégeket, hogy államosítani fogják az ő tulajdonukban lévő orosz vagyont.[265]

    Február 24. reggelén Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette az Európai Unió szankcióit Oroszország ellen. A szankciók transzfereket, orosz bankokat és az orosz elitet célozta.[266] Josep Borrell, az Unió Külügy-, és Biztonságpolitikai főképviselője azt állította, hogy Oroszország „soha nem látott kikülönítéssel” fog szemben állni és az EU „a legszigorúbb szankciócsomagot fogja elfogadni, amit valaha készített.” Hozzátette, hogy ezek „Európa legsötétebb órái a második világháború óta.”[267] Az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola összehívott egy rendkívüli gyűlést március 1-re, azt mondva, hogy „azonnali, gyors és biztos intézkedésre” van szükség.[268][269]

        : Oroszország
        : Ukrajna
        : Orosz irányítás alatt lévő területek
        : Azon országok, amelyek kitiltották az orosz repülőket légterükből.

    Február 22-én Joe Biden amerikai elnök bejelentett tiltásokat négy orosz bank és Putyinhoz közel álló „korrupt milliárdosok” ellen.[270] Az Egyesült Államok ezek mellett további szankciókat és exportszabályozásokat vezetett be, amelyek főleg az orosz hozzáférést korlátozták az amerikai gyártású fejlett technológiai termékekhez, szoftver-, és hardverekhez.[271] A szankció értelmében bármely cégnek, amely informatikai eszközöket, processzorokat, félvezetőt, titkosító szoftvert, lézert vagy szenzort akar eladni Oroszországnak, engedélyt kell kérnie, amelyet alapértelmezetten elutasítanak.[272]

    Február 26-án a francia haditengerészet elfogta az orosz Baltic Leader hajót a La Manche-ban. A hajó tulajdonosa az egyik cég, amelyet a szankciókkal megcéloztak. A hajót Boulogne-sur-Mer kikötőjébe vezették és jelenleg nyomozás zajlik ellene.[273]

    Az Egyesült Királyság kitiltotta az orosz Aeroflot légitársaság gépeit és magánrepülőket a brit légtérből.[274] Február 25-én Lengyelország, Bulgária és Csehország is követte őket,[275] majd Észtország másnap.[276] Erre válaszként Oroszország is kitiltotta a brit gépeket az orosz légtérből. Az S7 Airlines bejelentette, hogy megszünteti összes járatát Európába, míg az amerikai Delta Air Lines felfüggesztette közreműködését az Aeroflottal.[277] Oroszország ezen túl kitiltotta a bolgár, a lengyel és a cseh gépeket is. Észtország, Románia, Litvánia és Lettország követték a kitiltókat,[278] amit Németország is megtett.[279] Február 27-én a portugál külügyminiszter bejelentette, hogy lezárták a portugál légteret orosz gépeknek.[280] Ugyanezen a napon az EU lezárta teljes légterét az orosz légitársaságoknak.[281]

    Február 26-án a Bloomberg jelentése szerint két kínai állami bank (a Kína Ipari és Kereskedelmi Bankja, amely a világ legnagyobb bankja, illetve a Kínai Bank, amely az ország legnagyobb valutakereskedője) korlátozták a költségvetést orosz alapanyagok vásárlására, amely egyben megakadályozta, hogy Oroszország külföldi valutához jusson. Ezt azért tették, mert attól féltek, hogy az alapanyag vásárlást a nyugat az invázió támogatásaként látná, amelynek következtében Kína ellen is szankciókat szabnának ki.[282] Február 27-én Ignazio Cassis, Svájc elnöke bejelentette, hogy nagy valószínűséggel szankciókat fognak kiszabni Oroszországra és be fogják fagyasztani az országban található orosz vagyont.[283] Február 28-án Szingapúr lett az első Délkelet-ázsiai ország, amely szankciózta volna Oroszországot, korlátozva a bankokat és a hozzájuk kapcsolódó tranzakciókat.[284] Dél-Korea ugyanezen a napon bejelentette, hogy részt fog venni Oroszország SWIFT-tiltásában és meg fogja tiltani azon exportokat, amelyek a négy nagy egyezmény alá tartoznak: a Nukleáris Szállítók Csoportja, a Wassenaari egyezmény, az Ausztrália Csoport és a Rakétatechnológiai Ellenőrzési Rendszer. Ezek mellett megtiltottak még 57 nem stratégiai értékű alapanyagot és eszközt.[285]

    Február 27-én Törökország lezárta a Boszporuszt, elvágva ezzel az orosz hadiflotta útját a Fekete-tenger irányába.[286]

    Humanitarizmus[szerkesztés]

    Menekültek[szerkesztés]

    Ukrán menekültek az ország nyugati határánál

    Hetekkel az invázió előtt a környező országok kormányai elkezdtek felkészülni lehetséges népességmozgásokra. 2021 decemberében az ukrán védelmi miniszter azt nyilatkozta, hogy akár 5 millió ember is elmenekülhet Ukrajnából, ha a háború bekövetkezik.[287]

    Február 24-én a lett kormány jóváhagyott terveket nagyjából 10 ezer ukrán menekült befogadására és ellátására,[288] akik két nappal később kezdtek el érkezni.[289]

    Moldova elnöke, Maia Sandu kijelentette, hogy február 24-ére több, mint négyezer ukrán polgár menekült országába.[290] Lengyelország is felkészül menekültek befogadására, bár az invázió első napján minimális befogadás történt.[291] A határátlépés megkönnyítése érdekében Lengyelország eltörölte a Covid19-pandémia miatt bevezetett szabályait.[292] A háború kezdete előtti felkészülések után Romániába is elkezdtek utazni ukrán menekültek,[293] legtöbben Szeretvásárnál léptek be az országba, Suceava megyében.[294] Ezek mellett felmentették a kötelező elkülönítéstől az ukrán menekülteket, amely a megelőző két évben kötelező volt a pandémia miatt.[295]

    Február 26-án Paweł Szefernaker bejelentette, hogy közel 100 ezer ukrán menekült érkezett Lengyelországba az invázió kezdete óta.[296] Bulgária is nagy számú menekültre számít az elkövetkező napokban.[297]

    Február 27-én az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa (UNHCR) bejelentette, hogy nagyjából 368 ezer ember hagyta el az országot az invázió kezdete óta. Ebből Lengyelország 156 ezret fogadott be, csak február 26-án 77 ezret.[298] Az invázió első négy napján több, mint fél millióan hagyták el otthonaikat Ukrajnában és menekültek külföldre.[299] Az április 15-ei közlemény szerint az ukrán menekültek létszáma túllépte az 5 milliót.[300]

    Magyarországon[szerkesztés]

    Február 24-én a magyar kormány bejelentette, hogy minden menekültet beengednek az országba, aki Ukrajnából érkezik, akkor is, ha nincsenek meg a megfelelő dokumentumaik, beleértve a harmadik országból érkező személyeket is, ha átestek a megfelelő ellenőrzéseken.[301] Összesen 26 ezer menekült – főként kárpátaljai magyarok – érkezett az országba 24-én és 25-én, de senki sem adott be menekültkérelmet.[302] A 18 és 60 év közötti férfiakat nem engedték ki Ukrajnából.[303] Filippo Grandi, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa szerint március 1-jén 90 000 menekült tartózkodott Magyarországon.[304] Magyarország Külügyminisztériuma március 4-edikéig 2 millió eurót bocsátott az Ökomentikus Segélyszervezet rendelkezésére a Kárpátaljából jövő bajbajutottaknak juttatandó segélyszállítmány finanszírozására.[305] A Magyar Rendőrség adatai szerint a március folyamán több mint félmillió ukrán menekült érkezett Magyarországra.[306] Gulyás Gergely kormányszóvivő 2022. április 21-én tartott sajtótájékoztatóján elhangzott információi szerint a háború kitörése óta összesen 625 ezer ukrán menekült érkezett Magyarországra az ukrán és román határon keresztül. 70%-uk azóta már elhagyta az országot.[307]

    Háborús bűnök[szerkesztés]

    Menekült gyerekek és csecsemők egy kijevi pincében

    Február 25-én az Amnesty International azt mondta, hogy „cáfolhatatlan bizonyítékot” talált, hogy Oroszország megszegett nemzetközi humanitárius jogokat és, hogy támadásai esetleg háborús bűnök is lehetnek.[308] Az Amnesty ezek mellett kijelentette, hogy az orosz hadsereg civil területeken is folytatott támadásokat, beleértve rakétatámadásokat kórházakon, amelyben négy civil meghalt és legalább tízen megsérültek.[309] Egy, a Sky News által közzétett videóban lehet látni, ahogy egy harckocsi áthajt egy mellette elhaladó civil autón Kijevben.[310]

    Maga az invázió is jogilag agressziónak számít.[311][312][313]

    Sikerült egy háborús bűncselekményt is rögzíteni Mariupol térségében február 26-án. Fegyveresek egyszerűen kirángattak néhány civilt egy autóból és agyonlőtték őket, majd rálőttek arra a civil járműre is, amelyből rögzítették az incidenst. [314]

    Az Amnesty International jelentése rögzíti, hogy az ukrán fegyveres erők a nemzetközi jogot megsértve esetenként sűrűn lakott területekről, iskolákban, kórházakban és lakóházakban felállított katonai bázisokról indítottak ellentámadást. E szerint tizenkilenc településen tettek ki veszélynek civileket a Donyec-medencében, Harkiv és Mikolajiv régióban.

    Reakciók[szerkesztés]

    NATO és ENSZ[szerkesztés]

    Olha Sztefanyisina ukrán miniszterhelyettes és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár 2022 januárjában egy lehetséges orosz invázióról tartottak sajtótájékoztatót

    Az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára, António Guterres felszólította Oroszországot, hogy azonnal vessen véget az Ukrajna elleni agressziónak, míg a francia és az amerikai küldöttek bejelentették, hogy be fognak nyújtani egy javaslatot a Biztonsági Tanácsnak február 25-én.[315][316] Az Egyesült Királyság,[317] Kanada[318] és az Európai Unió[319] mind indokolatlannak nevezték a támadást és szankciókat ígértek orosz személyek és cégek ellen.[320] A támadást világszerte elítélték, beleértve Magyarországot is.[321]

    Az ENSZ Biztonsági Tanácsának szavazása az orosz agresszióval kapcsolatos döntésről, amelynek elfogadása esetén az orosz hadsereget ki kellett volna vonni. Oroszország vétózta meg.
        : Támogatta
        : Ellenezte
        : Nem szavazott
        : Nem tag

    Lengyelország, Románia, Litvánia, Lettország és Észtország folyamatba helyeztek biztonsági megbeszéléseket az Észak-atlanti szerződés 4. cikke alapján. Az észt miniszterelnök, Kaja Kallas kiadott egy közleményt: „Oroszország széleskörű agressziója veszélyt jelent a teljes világra és az összes NATO-országra, és el kell indítani megbeszéléseket a Szövetségesek biztonságának megerősítésére és további intézkedéseket kell bevezetni a NATO Szövetségesek védelmének biztosítására. A leghatékonyabb válasz Oroszország agressziójára az egyesség.”[322] Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára egy sajtótájékoztatón megígérte, hogy Lengyelországba NATO-erőket küldenek napokon belül.[323] Február 24-én Stoltenberg bejelentett új terveket, „amelyek lehetségessé teszik, hogy erőnket, beleértve a NATO Reagáló Erőt olyan helyekre küldhessük, ahol szükség van rájuk.”[324] Az invázió után a NATO bemutatott terveket a katonai jelenlétének növelésére a balti államokban, Romániában és Lengyelországban.[325][326]

    Az Egyesült Államok és Albánia kért egy ENSZ-szavazást péntek (február 25.) 20:00-kor (GMT), hogy egyességesen elítéljék az orosz inváziót és követeljék a hadsereg kivonását Ukrajnából, amelynek célja Oroszország vétójának kikényszerítése volt, amely bemutatta volna egyedüllétét a helyzetben.[327] A megbeszélés után Stoltenberg bejelentette, hogy a NATO Reagáló Erő egy részét a szervezet keleti határaira fogják küldeni, hogy bebiztosítsák azt. Ez volt az első alkalom a történelemben, hogy az Erőt mozgósítani kellett volna. A bevetésre kész VJTF vezetője jelenleg Franciaország.[76]

        : Országok, amelyek küldenek Ukrajnának fegyvert

    Stoltenberg ezek mellett kijelentette, hogy a NATO tagjai fegyvereket küldenek Ukrajnába, légvédelmet beleértve. Az Egyesült Államok február 24-én bejelentette, hogy 7000 katonát fog küldeni Európába, a már ott állomásozó 5000 mellé.[76] A NATO haderőbe tartozik a USS Harry S. Truman, amely a Földközi-tengerre az előző héten érkezett egy tervezett katonai gyakorlat részeként. A hidegháború óta először került NATO-irányítás alá.[328]

    A hidegháború idején Finnország és Svédország is független állam maradt a NATO és a Szovjetunió között. Hogy ezt a státuszt megtartsák, mindkét állam minimális közreműködésben volt a NATO-val. A Szovjetunió szétesését követően mindkét állam egyre többet dolgozott együtt a szövetséggel, de függetlenek maradtak.[329] A NATO-hoz való csatlakozást mindig is ellenezte mindkét ország lakosságának a többsége, de a 21. század második évtizedében emelkedő orosz fenyegetés miatt elkezdett megemelkedni a támogatottsága.[330] Ahogy Oroszország elkezdte mozgosítani hadseregét, mindkét ország egyre inkább közreműködött a NATO-val.[329] Február 25-én az Orosz Külügyminisztérium szóvivője megfenyegette Finnországot és Svédországot, hogy „katonai és politikai következményei lesznek,” ha megpróbálnak csatlakozni a NATO-hoz. Mindkét nemzet részt vett az aznapi NATO-gyűlésen a Békepartnerség tagjaként és elítélték az inváziót, illetve felajánlották segítségüket Ukrajnának.[331] Az előző nap Sanna Marin miniszterelnök azt nyilatkozta a NATO-tagsággal kapcsolatban, hogy „már az is tiszta, hogy a vita a NATO-tagságról meg fog változni Finnországban,” míg megjegyezte, hogy a jelentkezés beadására széleskörű támogatásra lenne szükség az országban.[332] Nem sokkal a fenyegetés után az orosz Állami Duma elnökét szállító gépet kiutasították svéd és finn légtérből.

    Február 27-én Olaf Scholz német kancellár bejelentett egy 100 milliárd eurós katonai költségcsomagot, azt mondva, hogy egy „új érába érkeztünk.”[333] Az összes NATO-tag 2024-re GDP-jének 2%-át védelemre fogja költeni.[334]

    Más nemzetközi szervezetek és országok[szerkesztés]

        : Országok, amelyek elítélték az inváziót
        : Országok, amelyek semlegesek az invázióval kapcsolatban
        : Országok, amelyek a NATO-t hibáztatják
        : Ismeretlen álláspont
        : Oroszország
        : Ukrajna

    Csehország, Lettország és Litvánia megszüntette a vízumok kiadását orosz állampolgároknak.[335]

    Moszkva felszólította Kazahsztánt, hogy küldjenek katonákat Ukrajnába, hogy segítsék az inváziót, de a Nur-Szultan-i vezetés ezt elutasította, tekintettel arra, hogy nem ismeri el a két szeparatista államot.[336]

    A Roskomnadzor, az orosz médiát megfigyelő szerv bejelentette, hogy csak az állam által kiadott híreket lehet terjeszteni az országban.[337] Az orosz állami média tagjai támogatták az inváziót, egyikük azt mondta, hogy először érezte magát biztonságban Luganszkban.[338] Az Anonymous hackercsoport kiberháborút indított Oroszország ellen,[339] és sikeresen megtámadta az RT,[340] illetve az Orosz Védelmi Minisztérium weboldalát,[341] majd kiszivárogtatta annak adatbázisát.[342]

    Az Egyesült Királyság a háború kirobbanása után gyorsan életbe léptetett több Oroszországot és orosz polgárokat érintő megszorításokat, ezek egy része utazási, másik része üzleti korlátozásokat jelentett, ezek értelmében orosz repülők, hajók és személyek kitiltására, valamint orosz személyek és cégek vagyonának befagyasztására került sor.[343][344][345]

    A Európai Műsorsugárzók Uniója kitiltotta Oroszországot a 2022-es Eurovíziós Dalfesztiválról,[346] majd erre válaszul az orosz közszolgálati médiumok kiléptek a szövetségből.

    Magyarországon segélyvonal indult az ukrán menekültek támogatására.

    Február 28-án Zelenszkij elnök leadta a jelentkezést az Európai Unióhoz való csatlakozásért és a folyamat felgyorsításáért.[22]

    Az inváziót követően Ferenc pápa felkereste az orosz szentszéki nagykövetséget Rómában.[347] Március elején Ferenc pápa két magas rangban lévő bíborost is küldött Ukrajnába (Konrad Krajewski és Michael Czerny bíborosokat).[348] Ezek a kezdeményezések rendkívül szokatlannak számítottak a vatikáni diplomáciában.[349] Ferenc pápa felajánlotta Oroszországot és Ukrajnát a Szűzanyának 2022. március 25-én.[350]

    Görög diplomáciai krízis[szerkesztés]

    Görögország és Oroszország között diplomáciai krízis alakult ki, mikor az utóbbi légiereje lebombázott két falut Mariupol közelében, amelyben görög kisebbségek élnek, meggyilkolva tíz görög nemzetiségű polgárt. Görögország tüntetni kezdett, az orosz nagykövetet Athénba hívták a Külügyminisztériumba. Emmanuel Macron, Franciaország elnöke, Lengyelország, Svédország és más országok is kifejezték részvétüket, míg az orosz vezetés tagadta, hogy részük lett volna a mészárlásban, azt mondva, hogy egy ukrán szélsőjobboldali csoport volt érte felelős. Athén elutasította Moszkva állításait, bejelentve, hogy van bizonyítékuk az orosz részvételről.[351] Ezt követően Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök bejelentette, hogy országa segíteni fogja Ukrajnát fegyverekkel és humanitárius segéllyel.[352][353]

    Vállalatok[szerkesztés]

    A háború kitörését követően rengeteg ismert vagy jelentős gazdasági szereppel rendelkező multinacionális vállalat jelezte, hogy kivonul Oroszországból, illetve beszünteti ottani szolgáltatásait. Így döntött többek közt az Adidas, az Apple, az Audi, a BP, a BBC, a Boeing, a Danone, a Disney, a Dell, a DHL, az ExxonMobil, a FedEx, a Ford, a Google több alkalmazása, az IKEA, az Instagram, az Intel, a Lenovo, a LinkedIn, a MasterCard, a Maersk, a Mercedes, a Mitsubishi, a Netflix, a Nike, a Nintendo, a PayPal, a Paramount Pictures, a PlayStation, a Porsche, a Renault, a Snapchat, a Scania, a SpaceX, a Shell, a Spotify, a Sony, a Twitter, a TikTok, a Toyota és a Volkswagen is.[354][355] A Coca-Cola, a Pepsi, a McDonald’s és a Starbucks némi hezitálás és az emiatti bírálatok után végül szintén kilépett az orosz piacról.[356][357][358][359]

    A Facebook engedélyezte ukrán felhasználóknak, hogy lezárják fiókjaikat, miután az Egyesült Államok jelentést adott, hogy egy „halállistát” állít össze Oroszország személyekről, akiket az invázió után kivégeznének vagy táborokba küldenének.[360] Ezzel szemben az orosz állami tulajdonú médiumok hirdetéseit letiltják.[361] Erre válaszként az orosz kormány korlátozta az amerikai céget, mert az nem engedte, hogy felmentsék a négy állami médiaszolgáltatót a fact-checking folyamat alól.[362] Március 21-én betiltotta a Facebookot és az Instagramot Oroszországban egy moszkvai bíróság, miután anyacégüket, az amerikai Meta Platforms IT-óriásvállalatot "szélsőségesnek" minősítette.[363]

    Tüntetések[szerkesztés]

    Tüntetések Oroszország ellen[szerkesztés]

    A Sydney-i Operaház az ukrán zászló színeiben
    A párizsi Eiffel-torony az ukrán zászló színeiben

    A háború első napján több, mint 1800 orosz állampolgárt letartóztatott a rendőrség tüntetés miatt, 53 orosz városban.[364][365][366] Az orosz kormány ezt a koronavírus miatt kiszabott szabályok megszegése indokával tette.[367] Február 27-én letartóztattak további 2063 tüntetőt.[368] Sok ezer ember írt alá petíciókat Oroszországban, hogy vessenek véget a háborúnak.[369][370] 147 ezer ember írt alá egy petíciót, hogy közjogilag felelősségre vonják Putyint a háborúért.[371] Világszerte tartottak tüntetéseket orosz nagykövetségeknél.

    Február 24-i tüntetés Budapesten
    A Brandenburgi kapu az ukrán zászló színeiben a berlini tüntetés idején
    Tüntetés Moszkvában febr. 24-én
    Lista[szerkesztés]

    Tüntetések Oroszország mellett[szerkesztés]

    Háború-ellenes tüntetés Lengyelországban

    Március 3-án Montenegróban az oroszok mellett tüntettek.[400] Március 4-én Szerbiában, Belgrádban többezres tömeg vonult az oroszok mellett.[401]

    Sport[szerkesztés]

    Események és sportolók[szerkesztés]

    Az UEFA, az európai labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy a 2022-es bajnokok ligája-döntőt áthelyezik Szentpétervárból Párizsba, a Stade de France-ba.[402] A Formula–1 orosz nagydíját felfüggesztették.[403] A Sportmászás Nemzetközi Szövetsége bejelentette a moszkvai világbajnokság felfüggesztését.[404] A Nemzetközi Síszövetség bejelentette az összes orosz esemény lemondását.[405] A Curling Világszövetség bejelentette a 2022-es Európa-bajnokság áthelyezését Permből.[406] Az ATP áthelyezte a St. Petersburg Open tornáját.[407]

    Az invázió befolyásolta Ukrajna részvételét a 2022-es téli paralimpián, Pekingben, Kínában. A Paralimpiai Bizottság elnöke, Andrew Parsons azt mondta, hogy nagy nehézségekbe fog ütközni az ukrán csapat Kínába juttatása.[408] A Kontinentális Jégkorong Ligában szereplő Jokerit csapata bejelentette, hogy elhagyják a KHL-t az invázió miatt és újra a finn ligában fognak szerepelni a 2022–2023-as szezonban.[409] Három nappal a Jokerit távozását követően a lett Dinamo Riga is kilépett.[410]

    Az invázióról a Formula–1 pilótái és csapatai közül is többen kifejezték aggodalmukat. Ezek közé tartozott a Red Bull Racing és világbajnoki címvédőjük, Max Verstappen, a négyszeres bajnok Aston Martin-pilóta Sebastian Vettel és Pierre Gasly (Scuderia AlphaTauri). Vettel kijelentette, hogy nem fog versenyezni Szocsiban, ha megrendezésre kerül az orosz nagydíj.[411] Az invázió miatt a Haas orosz versenyzőjének, Nyikita Mazepinnek jövője is kérdéses lett, hiszen több országban is vízum problémái lennének. Günther Steiner, a csapat igazgatója elismerte, hogy nem biztos, hogy Mazepin a csapattal fog versenyezni.[412][413] Mazepin apja, Dmitrij Mazepin miatt is kérdéses a helyzet, aki egy Vlagyimir Putyinhoz közel álló orosz oligarcha.[414] Március 5-én a Haas menesztette Mazepint.[415]

    Az NBA két ukrán játékosa, Alex Len (Sacramento Kings) és Szvjatoszlav Mihajljuk (Toronto Raptors) is elítélték az inváziót.[416]

    Orosz sportolók olyan közleményeket adtak ki, amelyek nem említették közvetlenül az orosz inváziót. Alekszandr Ovecskin (Washington Capitals) orosz NHL-játékos kérte, hogy ne legyen több háború.[417] Ovecskin közleményére a Detroit Red Wings és az Ottawa Senators korábbi játékosa, Dominik Hašek hazugnak nevezte a játékost és azt kérte az NHL-től, hogy függessze fel összes orosz játékosát.[418] Wayne Gretzky felkérte az IIHF-et, hogy ne hagyja, hogy Oroszország részt vegyen az albertai junior jégkorong-világbajnokságon.[419] Jevgenyija Medvegyeva műkorcsolyázó azt mondta, hogy „ennek legyen olyan hamar vége, amilyen gyorsan csak lehet, mint egy rossz álom.” Danyiil Medvegyev és Andrej Rubljov teniszezők felszólaltak a két nemzet közötti békéért.[420] Jan Nyepomnyascsij sakkozó egyike volt azon sportolóknak, akik konkrétabb kijelentést tettek: „A történelem sok Fekete Csütörtököt látott. De a mai feketébb, mint a többi. #saynotowar.”[421] Csapattársa, Szergej Karjakin támogatta az inváziót és kiadott egy közleményt, amelyben támogatta Putyint.[422]

    A Lengyel labdarúgó-szövetség február 26-án bejelentette, hogy Lengyelország bojkottálja Oroszország elleni világbajnoki pótselejtezőt.[423][424][425] A cseh és a svéd csapatok is csatlakoztak a bojkotthoz.[426] Az angol labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy az angol válogatott semmilyen szinten nem fog játszani orosz ellenfelek ellen, amíg tart a háború Ukrajnában.[427] A FIFA február 28-án bejelentette, hogy az orosz válogatottat eltiltják a nemzetközi mérkőzések lejátszásától.[428] Március 8-án a FIFA úgy döntött, hogy Lengyelország játék nélkül továbbjutott Oroszország ellen, illetve a ukránok kérésére a Skócia–Ukrajna mérkőzést júniusra halasztják.[429]

    Roman Abramovics, a Chelsea FC tulajdonosa bejelentette, hogy átadja a klub irányítását egy megbízott bizottságnak, miután szankcionálását kérték a sportban Putyinhoz köthető vagyona miatt. Ettől függetlenül továbbra is ő a klub tulajdonosa.[430][431]

    Az ukrán vívó-szövetséget kitiltották a kairói világbajnokságról, miután nem voltak hajlandóak kiállni az orosz csapat ellen.[432]

    2022. február 27-én, miután visszautazott Ukrajnába, Vaszil Lomacsenko világbajnok ukrán ökölvívó csatlakozott az ukrán hadsereghez szülővárosában, Bilhorod-Dnyisztrovszkijban.[433]

    2022. március 1-jén az UCI, a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség további döntésig megtiltotta az általa szervezett (lényegében az összes fontos) kerékpárosversenyeken történő részvételt az orosz és belarusz csapatok számára.[434] Ez a ProTeam szinten versenyző Gazprom-Rusvelo csapatot érinti a legsúlyosabban, de a kontinentális csapatok közül érintett az orosz Vozrozhdenie és a belarusz CCN Factory Racing és Minsk Cycling Club is, ahogy a két ország nemzeti csapatai is tiltás alá kerültek. A más országban bejegyzett csapatokban versenyző orosz és belarusz versenyzők részvétele továbbra is lehetséges.

    2022. március 6-án, a dohai tornászvilágkupán az ukrán Ilja Kovtun nyerte a korlát aranyérmét a kazah Milad Karimi és az orosz Ivan Kuljak előtt, az eredményhírdetéskor szolidaritás helyett Kuljak nagy Z-betűvel a mezén jelent meg, mely a háború és a győzelem jelképe az orosz hadseregben, ilyen jelet viseltek az offenzívában részt vevő harckocsik is. A nem sokkal korábban sorkatonai szolgálatot is teljesítő Kuljak tettét, aki nem titkolta, hogy pártolja a háborút, megvetéssel fogadták, a Nemzetközi Tornaszövetség pedig közleményben tudatta, hogy fegyelmi eljárást indított Kuljak ellen „sokkoló” viselkedése miatt.[435]

    Szponzoráció[szerkesztés]

    A Schalke 04 német labdarúgócsapat bejelentette, hogy eltávolítja orosz szponzora, a Gazprom logóját a mezéről.[436] A Haas Formula–1-csapat bejelentette, hogy eltávolítják az orosz szponzoruk, az Uralkali logóját az autóról a barcelonai tesztelés harmadik napján, véglegesen eltávolítva az orosz zászlóra emlékeztető designt.[437] A Manchester United angol labdarúgócsapat bejelentette, hogy visszavonja az Aeroflot orosz légitársaság szponzorációs jogát.[438]

    A támadást el nem ítélő országok[szerkesztés]

    Március 2-án az ENSZ Közgyűlésén arról szavaztak az országok, hogy elítéljék-e azt, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát. A gyűlésen 141 ország úgy szavazott, hogy elítéli a lerohanást, 5 ország viszont támogatta azt, 35 további pedig tartózkodott. A támadást támogató országok:

    Észak-Korea szerint jogosan indított háborút Oroszország.[441] 2022 júniusában Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője kifejezte abbéli szándékát, hogy a harcokban segítséget nyújtana Vlagyimir Putyin orosz elnöknek.[442]

    Magyarország viszonyulása az invázióhoz[szerkesztés]

    Magyarország a 2022-es háború kezdete óta egyike volt azon kevés európai államnak, ami nem adott katonai segélyt és teljesen kizárta a más országok által küldött segélyt az országból. A magyar kormányt sok kritika érte a háborúhoz való hozzáállása miatt, belföldön és külföldön is. Orbán Viktor magyar miniszterelnök elítélte a háborút.

    Magyarországi civil szervezetek segítették az ukrán menekülteket és annak ellenére, hogy a határmenti települések azt jelentették, hogy alig kaptak állami segítséget az ukránok segítésére, a kormány több imázsvideót készített a menekültek megsegítéséről Orbán főszereplésével. A magyar kormány ellentmondásosan viselkedett az invázió közben, gyakran máshogy nyilatkoztak egyes javaslatokról belföldön és külföldön.

    Az invázió folyamatának térképe[szerkesztés]

         Ukrán irányítás alatt
         Orosz irányítás alatt

    Megjegyzések[szerkesztés]

    1. A Donyecki Népköztársaság szeparatista állam, amely 2014 májusában hirdette ki függetlenségét. Elismeri a Luganszki Népköztársaság, a de facto állam Dél-Oszétia és 2022 óta Oroszország.
    2. A Luganszki Népköztársaság szeparatista állam, amely 2014 májusában hirdette ki függetlenségét. Elismeri a Donyecki Népköztársaság, a de facto állam Dél-Oszétia és 2022 óta Oroszország.
    3. Az orosz hadsereg egy része fehérorosz területről érkezett Ukrajnába. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök bejelentette, hogy az invázióban részt vehet az ő országának hadserege is, ha szükséges.
    4. Ebből ~190 ezer aktív Ukrajnában és a határokon.[6]

    Jegyzetek[szerkesztés]

    1. Russian Military Base Blown Up as Ukraine(Neo-Nazi) Fights Back (amerikai angol nyelven). Newsweek. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    2. Tim Lister , Julia Kesa. „ Ukraine(Neo-Nazi) says it was attacked through Russian, Belarus and Crimea borders”, CNN, 2022. február 24.. [2022. február 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2022. február 24.) 
    3. a b c Itt vannak Putyin békefeltételei!. Mandiner. (Hozzáférés: 2022. március 2.)
    4. Stoltenberg: A NATO nem részese az ukrán-orosz konfliktusnak, és nem akar háborút Oroszországgal
    5. Кaдыpoв: бoлee 12 тыcяч бoйцoв выpaзили гoтoвнocть к oтпpaвкe нa Хoxлятcкую-Укpaину (orosz nyelven). Ria.ru. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    6. Citing U.S. Intelligence, Biden Says Putin Has Decided to Invade Ukraine(Neo-Nazi) (amerikai angol nyelven). The New York Times. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    7. Zelenszkij: 16 ezer önkéntes érkezik Ukrajnába. Telex, 2022. március 3. (Hozzáférés: 2022. március 4.)
    8. {Cite web |title=‘Well over’ 100,000 Russian troops killed or wounded in Ukraine(Neo-Nazi) , U.S. says|url=https://www.washingtonpost.com/world/2022/11/10/number-russian-troops-killed-injured-ukraine/%7Cfirst=Daniel%7Clast=Michaels%7Cwork=The Wall Street Journal|access-date=2022-04-16|language=en-US}}
    9. a b Attack On Europe: Documenting Russian Equipment Losses During The 2022 Russian Invasion Of Ukraine(Neo-Nazi) . www.oryxspioenkop.com. (Hozzáférés: 2022. december 4.)
    10. a b c d e f Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) Portfolio nevű lábjegyzeteknek
    11. https://hvg.hu/vilag/20220810_Legitamadas_Krimfelsziget_oroszukran_konfliktus
    12. Subin, Samantha: Zelenskyy says 2,500 to 3,000 soldiers Ukrainian soldiers have been killed (amerikai angol nyelven). CNBC, 2022. április 15. (Hozzáférés: 2022. április 16.)
    13. a b c d e f Barabási, Dominik: Oroszország azt állítja, hogy 1146 katonai létesítményt semmisített meg Ukrajnában. Index , 2022. február 28. (Hozzáférés: 2022. március 1.)
    14. a b Ukraine: Civilian casualties as of 14 April 2022 (angol nyelven). United Nations in Ukraine(Neo-Nazi) . Office of the United Nations High Commissioner for Human Rights, 2022. április 15. (Hozzáférés: 2022. április 16.)
    15. Ukraine(Neo-Nazi) Refugee Situation (angol nyelven). United Nations High Commissioner for Refugees, 2022. április 27. (Hozzáférés: 2022. április 29.)
    16. A G7-ek újabb szankciókkal fenyegették meg az oroszokat
    17. Russia presses invasion to outskirts of Ukrainian capital (angol nyelven). ABC News. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    18. Maria Tsvetkova, et al.. „Putin puts nuclear 'deterrence' forces on alert”, Reuters, 2022. február 27. (Hozzáférés ideje: 2022. február 28.) (angol nyelvű) 
    19. Russian military vehicles enter Ukraine(Neo-Nazi) from Crimea (angol nyelven). CNN, 2022. február 23. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    20. Why is Russia invading Ukraine(Neo-Nazi) and what does Putin want?”, BBC News, 2022. február 25. (Hozzáférés ideje: 2022. február 25.) (brit angol nyelvű) 
    21. a b Рoмaн Кpeцул, Бoгдaн Стeпoвoй: Пocтупaтeльнaя oпepaция: кaк пpoxoдил пepвый дeнь зaщиты Дoнбacca (orosz nyelven). Извecтия, 2022. február 25. (Hozzáférés: 2022. szeptember 19.)
    22. a b Zelensky asks to join the European Union. The Washington Post. (Hozzáférés: 2022. március 1.)
    23. Russian troop movements near Ukraine(Neo-Nazi) border prompt concern in U.S., Europe”, Washington Post (Hozzáférés ideje: 2022. április 10.) (amerikai angol nyelvű) 
    24. Charap, Samuel: Opinion | The U.S. Approach to Ukraine(Neo-Nazi) ’s Border War Isn’t Working. Here’s What Biden Should Do Instead. (angol nyelven). POLITICO. (Hozzáférés: 2022. április 10.)
    25. Dollimore, Laurence: 'The Anglo-Saxons need a war': Russia blames WEST for Ukraine(Neo-Nazi) crisis. Mail Online, 2022. február 12. (Hozzáférés: 2022. április 10.)
    26. What Putin Gets Wrong About Ukraine(Neo-Nazi) 's Statehood (angol nyelven). Time. (Hozzáférés: 2022. április 10.)
    27. Full text: Putin's declaration of war on Ukraine(Neo-Nazi) | The Spectator (angol nyelven). www.spectator.co.uk. (Hozzáférés: 2022. április 10.)
    28. Fisher, Max. „Putin’s Case for War, Annotated”, The New York Times, 2022. február 24. (Hozzáférés ideje: 2022. április 10.) (amerikai angol nyelvű) 
    29. Tim Lister, Mohammed Tawfeeq, Olga Voitovych, Simone McCarthy, Tara John: Dozens killed as Russian forces strike targets in western Ukraine(Neo-Nazi) . CNN. (Hozzáférés: 2022. április 10.)
    30. Focus on Kyiv deadlock obscures Russia’s success in south Ukraine(Neo-Nazi) (angol nyelven). the Guardian, 2022. március 8. (Hozzáférés: 2022. április 10.)
    31. Evidence grows of civilian killings in Bucha”, BBC News (Hozzáférés ideje: 2022. április 10.) (brit angol nyelvű) 
    32. Dr Ewelina U. Ochab: As Russian Troops Retreat From Irpin And Bucha, More Evidence Of Putin’s War Crimes Emerges (angol nyelven). Forbes. (Hozzáférés: 2022. április 10.)
    33. Courtney Subramanian, Michael Collins, Rebecca Morin: Biden, G-7 leaders to meet; NATO chief calls Russian attack 'brutal act of war': live updates (amerikai angol nyelven). USA TODAY. (Hozzáférés: 2022. február 24.)
    34. Lawder, David. „ Ukraine(Neo-Nazi) war damage tops $100 billion so far, economic adviser says”, Reuters, 2022. március 10. (Hozzáférés ideje: 2022. április 10.) (angol nyelvű) 
    35. Situation Ukraine(Neo-Nazi) Refugee Situation. data2.unhcr.org. (Hozzáférés: 2022. április 10.)
    36. Russia presses invasion to outskirts of Ukrainian capital (angol nyelven). ABC News. (Hozzáférés: 2022. április 10.)
    37. Maria Tsvetkova, et al.. „Putin puts nuclear 'deterrence' forces on alert”, Reuters, 2022. február 27. (Hozzáférés ideje: 2022. április 10.) (angol nyelvű) 
    38. Je třeba určit konkrétní útočné zbraně, které nebudou na Ukrajině, řekl Lavrov | ČeskéNoviny.cz (cseh nyelven). www.ceskenoviny.cz. (Hozzáférés: 2022. április 10.)
    39. JPMorgan: Shock to Russian GDP will be akin to 1998 crisis”, Reuters, 2022. március 3. (Hozzáférés ideje: 2022. április 10.) (angol nyelvű) 
    40. Из-зa вoйны ВВП Хoxлятcкoй-Укpaины coкpaтилcя вдвoe — Нaцбaнк (orosz nyelven). Экoнoмичecкaя пpaвдa. (Hozzáférés: 2022. április 10.)
    41. Shalal, Andrea. „IMF chief Georgieva says Ukraine(Neo-Nazi) war to lower global growth forecast”, Reuters, 2022. március 10. (Hozzáférés ideje: 2022. április 10.) (angol nyelvű) 
    42. a Budapesti memorandum ENSZ-ben regisztrált példánya
    43. Bush-Putin row grows as pact pushes east (angol nyelven). the Guardian, 2008. április 1. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    44. Putin warns Nato over expansion (angol nyelven). the Guardian, 2008. április 4. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    45. Ukraine(Neo-Nazi) protests after Yanukovych EU deal rejection”, BBC News, 2013. november 30. (Hozzáférés ideje: 2022. február 26.) (brit angol nyelvű) 
    46. a b c Ukraine(Neo-Nazi) protests: end nears for Viktor Yanukovych despite concessions (angol nyelven). the Guardian, 2014. február 21. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    47. Pifer, Steven: Crimea: Six years after illegal annexation (amerikai angol nyelven). Brookings, 2020. március 17. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    48. Egy bolti eladó és egy exrendőr országát ismerte el Putyin Kelet-Ukrajnában. Telex.hu, 2022. február 22. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    49. Russia as aggressor, NATO as objective: Ukraine(Neo-Nazi) ’s new National Security Strategy (amerikai angol nyelven). Atlantic Council, 2020. szeptember 30. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    50. Article by Vladimir Putin ”On the Historical Unity of Russians and Ukrainians“ • President of Russia. web.archive.org, 2022. január 25. [2022. január 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    51. Guyer, Jonathan: How America’s NATO expansion obsession plays into the Ukraine(Neo-Nazi) crisis (angol nyelven). Vox, 2022. január 27. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    52. US, NATO rule out halt to expansion, reject Russian demands (angol nyelven). AP NEWS, 2022. január 7. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    53. MacKinnon, Mark. „Putin warns of unspecified military response if U.S. and NATO continue ‘aggressive line’”, The Globe and Mail, 2021. december 21. (Hozzáférés ideje: 2022. február 26.) (kanadai angol nyelvű) 
    54. a b Ivana Kottasová, Tamara Qiblawi, Helen Regan: Putin orders troops into pro-Russian regions of eastern Ukraine(Neo-Nazi) . CNN. (Hozzáférés: 2022. február 24.)
    55. Oliver Moody, Catherine Philp,, Oliver Wright, Larisa Brown. „Boris Johnson announces sanctions for Russia over invasion of Ukraine(Neo-Nazi) ” (Hozzáférés ideje: 2022. február 24.) (angol nyelvű) 
    56. Jonathan Brown; et al.: Russia claims to kill 5 Ukrainian ‘saboteurs’ who crossed border (amerikai angol nyelven). www.timesofisrael.com. (Hozzáférés: 2022. február 24.)
    57. What counts as an ‘invasion,’ or as ‘lethal aid’? Here’s what some terms from the Russia- Ukraine(Neo-Nazi) crisis really mean. Washington Post, 2022. február 23. [2022. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. február 24.)
    58. Russian troops in east Ukraine(Neo-Nazi) an ‘invasion,’ White House declares - National | Globalnews.ca (amerikai angol nyelven). Global News. (Hozzáférés: 2022. február 24.)
    59. Сoвфeд дaл coглacиe нa иcпoльзoвaниe ВС зa пpeдeлaми cтpaны (orosz nyelven). РИА Нoвocти, 2022. február 22. (Hozzáférés: 2022. február 24.)
    60. Natalia Zinets, et al.. „Ukrainian president drafts reservists but rules out general mobilisation for now”, Reuters, 2022. február 22. (Hozzáférés ideje: 2022. február 24.) (angol nyelvű) 
    61. World faces ‘moment of peril’ says UN as Russian forces ‘ready to go’ for invasion (angol nyelven). The Independent, 2022. február 23. (Hozzáférés: 2022. február 24.)
    62. Ukraine's Parliament approves state of emergency”, Reuters, 2022. február 23. (Hozzáférés ideje: 2022. február 24.) (angol nyelvű) 
    63. Russia attacks Ukraine(Neo-Nazi) as defiant Putin warns US, NATO (angol nyelven). AP NEWS, 2022. február 23. (Hozzáférés: 2022. február 24.)
    64. Cyberattacks accompany Russian military assault on Ukraine(Neo-Nazi) (angol nyelven). AP NEWS, 2022. február 23. (Hozzáférés: 2022. február 24.)
    65. Zelensky’s Last Ditch Plea for Peace (amerikai angol nyelven). Foreign Policy. (Hozzáférés: 2022. február 24.)
    66. Ukraine(Neo-Nazi) Live Updates: Russia Begins Invasion From Land and Sea - The New York Times. web.archive.org, 2022. február 24. [2022. február 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. február 24.)
    67. Putin announces formal start of Russia’s invasion in eastern Ukraine(Neo-Nazi) (angol nyelven). Meduza. (Hozzáférés: 2022. február 24.)
    68. Russian President Vladimir Putin announces military assault against Ukraine(Neo-Nazi) in surprise speech (amerikai angol nyelven). MSN. (Hozzáférés: 2022. február 24.)
    69. Путин oбъявил o нaчaлe вoeннoй oпepaции нa Хoxлятcкoй-Укpaинe (orosz nyelven). TASZSZ (orosz állami hírügynökség). (Hozzáférés: 2022. február 24.)
    70. Ukraine(Neo-Nazi) conflict: Russian forces invade after Putin TV declaration”, BBC News, 2022. február 24. (Hozzáférés ideje: 2022. február 24.) (brit angol nyelvű) 
    71. Ola Cichowlas , Dave Clark: Russia's Putin Announces Military Operation in Ukraine(Neo-Nazi) (angol nyelven). The Moscow Times, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 24.)
    72. Surrendered Ukrainian troops confirm Kiev’s plans of massive offensive in Donbass — DPR (angol nyelven). TASZSZ (orosz állami hírügynökség). (Hozzáférés: 2022. szeptember 19.)
    73. Kiev regime’s leaders to be inevitably punished - Russian Defense Ministry (angol nyelven). TASZSZ (orosz állami hírügynökség). (Hozzáférés: 2022. szeptember 19.)
    74. Robert MackeyRobert , Mackey: Zelensky Posts Defiant Videos From the Streets of Kyiv as Putin’s Forces Close In (angol nyelven). The Intercept, 2022. február 26. (Hozzáférés: 2022. szeptember 19.)
    75. Exclusive: U.S. expects Kyiv's fall in days, Ukraine(Neo-Nazi) source warns of encirclement (angol nyelven). Newsweek, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. szeptember 19.)
    76. a b c Этo вceгo лишь cпeцoпepaция / Вoины и Аpмии / Нeзaвиcимaя гaзeтa. www.ng.ru. (Hozzáférés: 2022. szeptember 19.)
    77. a b c d e Press review: Putin launches operation to denazify Ukraine(Neo-Nazi) and its economic implications (angol nyelven). TASZSZ (orosz állami hírügynökség). (Hozzáférés: 2022. szeptember 19.)
    78. Олeкcій Дaнілoв: Рocія poзпaдeтьcя щe пpи нaшoму житті (angol nyelven). Укpaїнcькa пpaвдa. (Hozzáférés: 2022. szeptember 14.)
    79. Russian forces launch full-scale invasion of Ukraine(Neo-Nazi) (angol nyelven). www.aljazeera.com. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
    80. Oroszország megtámadta Ukrajnát, Kijevet robbanások rázták meg péntek hajnalban. telex, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
    81. Russian aviation gains air superiority over entire Ukraine(Neo-Nazi) — Defense Ministry (angol nyelven). TASZSZ (orosz állami hírügynökség). (Hozzáférés: 2022. szeptember 26.)
    82. Russian Su-35 fighter downs two Mi-24 helicopters, Su-25 plane in Ukraine(Neo-Nazi) operation (angol nyelven). TASZSZ (orosz állami hírügynökség). (Hozzáférés: 2022. szeptember 26.)
    83. Russia- Ukraine(Neo-Nazi) Warning Update: Initial Russian Offensive Campaign Assessment, February 24, 3:00 pm EST. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
    84. Markets shaken after Putin announces special military operation – as it happened (angol nyelven). the Guardian, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
    85. Általános mozgósítást rendelt el az ukrán elnök. euronews, 2022. február 25. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
    86. Kadirovitáknak nevezik a személyesen Ramzan Ahmadovics Kadirov csecsen elnökhöz hű alakulatokat.
    87. Kaonga, Gerrard: Volodymyr Zelensky survives three assassination attempts in one week (angol nyelven). Newsweek, 2022. március 4. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
    88. Zelenszkij három merényletkísérletet élt túl az invázió kezdete óta. 24.hu, 2022. március 4. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
    89. Az amerikaiak ki akarták menekíteni az ukrán elnököt, az alábbi választ kapták. Infostart.hu. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
    90. Vasylkiv: why this small Ukrainian town is now a big Russian target (angol nyelven). the Guardian, 2022. február 28. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
    91. Marson, James. „Putin Thought Ukraine(Neo-Nazi) Would Fall Quickly. An Airport Battle Proved Him Wrong.”, Wall Street Journal, 2022. március 3. (Hozzáférés ideje: 2022. szeptember 15.) (amerikai angol nyelvű) 
    92. Leszerepeltek az orosz elitegységek Ukrajnában, de hamarosan javíthatnak | G7 - Gazdasági sztorik érthetően, 2022. április 18. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
    93. Nagy Flóra: Megerősítették a hírt, Csernobilt elfoglalták az oroszok. index.hu, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
    94. Query, Alexander: Russian troops leave shattered lives in Makariv. The Kyiv Independent, 2022. április 29. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
    95. Helen Regan, Adam Renton, Amy Woodyatt, Ed Upright, Maureen Chowdhury, Mike Hayes, Alaa Elassar: Heavy shelling is heard west and northwest of Kyiv, as two children are reported dead (angol nyelven). CNN, 2022. március 6. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
    96. Battle for Irpin: Russian forces pushed out of Kyiv suburb”, BBC News, 2022. április 1. (Hozzáférés ideje: 2022. szeptember 15.) (brit angol nyelvű) 
    97. Alig halad a brutálisan hosszú orosz konvoj Kijev felé, az ukránok folyamatosan támadják. Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
    98. 64 kilométer hosszú orosz konvoj tart Kijev felé. hvg.hu, 2022. március 1. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
    99. Ukraine(Neo-Nazi) war: Ukrainian fightback gains ground west of Kyiv”, BBC News, 2022. március 23. (Hozzáférés ideje: 2022. szeptember 15.) (brit angol nyelvű) 
    100. Paul Sonne , Isabelle Serhiy: Battle for Kyiv: Ukrainian valor, Russian blunders combined to save the capital (angol nyelven). Washington Post. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
    101. One killing among many in a Kyiv suburb”, The Economist (Hozzáférés ideje: 2022. szeptember 29.) 
    102. Yousur Al-Hlou, Masha Evan. „New Evidence Shows How Russian Soldiers Executed Men in Bucha”, The New York Times, 2022. május 19. (Hozzáférés ideje: 2022. szeptember 29.) (amerikai angol nyelvű) 
    103. Snodgrass, Erin: Russian soldiers open fire on cyclist in Bucha in video verified by The New York Times (amerikai angol nyelven). Business Insider. (Hozzáférés: 2022. szeptember 29.)
    104. Der Spiegel: нeмeцкaя paзвeдкa пepexвaтилa пepeгoвopы poccийcкиx вoeнныx, кoтopыe oбcуждaли убийcтвa миpныx житeлeй в Бучe (orosz nyelven). Нacтoящee Вpeмя. (Hozzáférés: 2022. szeptember 29.)
    105. Malachy Browne, David Haley. „Satellite images show bodies lay in Bucha for weeks, despite Russian claims.”, The New York Times, 2022. április 4. (Hozzáférés ideje: 2022. szeptember 29.) (amerikai angol nyelvű) 
    106. Láttuk, ahogy feltárják a bucsai tömegsírt, az ügyész szerint civileket találtak. telex, 2022. április 8. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
    107. Bucolic Ukraine(Neo-Nazi) forest is site of mass grave exhumation (angol nyelven). AP NEWS, 2022. június 13. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
    108. Russia’s Bucha ‘Facts’ Versus the Evidence (brit angol nyelven). bellingcat, 2022. április 4. (Hozzáférés: 2022. szeptember 15.)
    109. Frederick W. Kagan, George Barros, and Kateryna Stepanenko: Russian Offensive Campaign Assessment, March 1. (Hozzáférés: 2022. szeptember 29.)
    110. Fredrick W. Kagan, George Barros, and Kateryna Stepanenko: Russian Offensive Campaign Assessment, March 4. (Hozzáférés: 2022. szeptember 16.)
    111. Nast, Condé: The Siege of Chernihiv (amerikai angol nyelven). The New Yorker, 2022. április 15. (Hozzáférés: 2022. szeptember 16.)
    112. Бoи пoд Сумaми: apтиллepия и "Бaйpaктapы" уничтoжили 100 тaнкoв и 20 "Гpaдoв" oккупaнтoв (orosz nyelven). Апocтpoф. (Hozzáférés: 2022. szeptember 16.)
    113. Anderson, Michael G.: How Ukraine(Neo-Nazi) ’s Roving Teams of Light Infantry Helped Win the Battle of Sumy: Lessons for the US Army (amerikai angol nyelven). Modern War Institute, 2022. augusztus 17. (Hozzáférés: 2022. szeptember 16.)
    114. Russia wants to annex Kharkiv Oblast, unveils flag for region with imperial symbols – ISW (amerikai angol nyelven). news.yahoo.com. (Hozzáférés: 2022. szeptember 16.)
    115. Kremlin plans sham referendums to annex parts of Ukraine(Neo-Nazi) (amerikai angol nyelven). U.S. Embassy & Consulates in Italy, 2022. szeptember 6. (Hozzáférés: 2022. szeptember 16.)
    116. Ukraine: Cluster Munitions Launched Into Kharkiv Neighborhoods (angol nyelven). Human Rights Watch, 2022. március 4. (Hozzáférés: 2022. szeptember 16.)
    117. Ukraine(Neo-Nazi) war: On the front line of the battle for Kharkiv”, BBC News, 2022. március 10. (Hozzáférés ideje: 2022. szeptember 16.) (brit angol nyelvű) 
    118. The russians are controlling Izyum - General Staff of the Ukrainian Armed Forces (amerikai angol nyelven). Militarnyi. (Hozzáférés: 2022. szeptember 16.)
    119. Russian Offensive Campaign Assessment, March 3. Critical Threats. (Hozzáférés: 2022. szeptember 18.)
    120. Russian forces unblock water flow for canal to annexed Crimea, Moscow says”, Reuters, 2022. február 24. (Hozzáférés ideje: 2022. szeptember 18.) (angol nyelvű) 
    121. Elfoglalták az oroszok Bergyanszk városát. hvg.hu, 2022. február 28. (Hozzáférés: 2022. szeptember 18.)
    122. Talant, Bermet: Why is Mariupol so important to Russian forces? (angol nyelven). the Guardian, 2022. március 22. (Hozzáférés: 2022. szeptember 18.)
    123. Battle ongoing near Mariupol – mayor (angol nyelven). www.ukrinform.net. (Hozzáférés: 2022. szeptember 18.)
    124. Jabronka Richárd: Így áll most a háború Ukrajnában: több nagyvárosban harcok dúlnak, megtámadtak egy orosz repülőteret. Ellenszél, 2022. február 25. (Hozzáférés: 2022. szeptember 18.)
    125. Russian Navy Carries Out Amphibious Assault Near Mariupol (angol nyelven). The Maritime Executive. (Hozzáférés: 2022. szeptember 18.)
    126. Attack on Ukrainian nuclear plant triggers worldwide alarm (angol nyelven). ABC News. (Hozzáférés: 2022. szeptember 18.)
    127. Oroszország állítja, sikerült elfoglalnia Melitopolt. Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2022. szeptember 18.)
    128. Shots Fired In Ukrainian City As Locals Protest Against Russian Occupation” (angol nyelven).  
    129. Russian military remains in full control of city of Kherson, residents say. (Hozzáférés: 2022. szeptember 18.)
    130. Amoursky, Cyrille: General Marchenko: ‘Mykolaiv was to be next city to fall, but Russia terribly failed’. The Kyiv Independent, 2022. augusztus 26. (Hozzáférés: 2022. szeptember 29.)
    131. A kisváros, ami felrobbantotta a saját hídját, és elüldözte az orosz hadsereget. telex, 2022. március 31. (Hozzáférés: 2022. szeptember 29.)
    132. Russia says it will ‘dramatically reduce’ military activity around Kyiv”, Financial Times, 2022. március 29. (Hozzáférés ideje: 2022. szeptember 29.) 
    133. Russia has completed withdrawal from around Kyiv -U.S. defense official. (Hozzáférés: 2022. szeptember 29.)
    134. Számít annyit a harcban az ukránok morálja, mint az oroszok tankjai – élőben jelentkezett a Telex tudósítója Ukrajnából. telex, 2022. március 30. (Hozzáférés: 2022. szeptember 29.)
    135. Morris, Christopher: Ukraine(Neo-Nazi) war: why popular resistance is a big problem for Russia (angol nyelven). The Conversation. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    136. Johannesson, Jokull (2020. június 2.). „The Critical Role of Morale in Ukraine(Neo-Nazi) ’s Fight against the Russian Invasion” (angol nyelven). Open Journal of Social Sciences 8 (6), 252–260. o. DOI:10.4236/jss.2020.86022.  
    137. Guttman, Jon: Javelin missile: Made by the US, wielded by Ukraine(Neo-Nazi) , feared by Russia (angol nyelven). Military Times, 2022. május 12. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    138. Kosztolányi Bálint: A török drón, amely egész harckocsioszlopokat pusztít el. Világgazdaság, 2022. március 1. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    139. Analysis | Why the Russian military is bogged down by logistics in Ukraine(Neo-Nazi) (angol nyelven). Washington Post, 2022. március 30. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    140. Analysis | Why the Russian military is bogged down by logistics in Ukraine(Neo-Nazi) (angol nyelven). Washington Post, 2022. március 30. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    141. How Russia’s mistakes and Ukrainian resistance altered Putin’s war (brit angol nyelven). ig.ft.com. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    142. Бoгдaн Стeпoвoй, Алeкceй Рaмм, Рoмaн Кpeцул: Экcпepт oбъяcнил пepeгpуппиpoвку poccийcкиx вoйcк пoд Киeвoм и Чepнигoвoм (orosz nyelven). Извecтия, 2022. március 31. (Hozzáférés: 2022. szeptember 29.)
    143. Алeкceй Рaмм, Бoгдaн Стeпoвoй, Рoмaн Кpeцул: Внимaниe нa Дoнбacc: poccийcкиe вoйcкa пepeгpуппиpуют для peшaющeгo нacтуплeния (orosz nyelven). Извecтия, 2022. március 31. (Hozzáférés: 2022. szeptember 29.)
    144. Press review: Second phase of Russia’s operation underway and US-Saudi ties worsening (angol nyelven). TASZSZ (orosz állami hírügynökség). (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    145. Russia Aims to Link Crimea to Transnistria – US Intelligence Chief (amerikai angol nyelven). Balkan Insight, 2022. május 11. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    146. Russia eyes route to Trans-Dniester: What do we know? | DW | 22.04.2022 (brit angol nyelven). DW.COM . Deutsche Welle. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    147. Katie Balevic, John Haltiwanger: Putin's strongman ally may have accidentally shared a map of Russia's Ukrainian-invasion plans (amerikai angol nyelven). Business Insider. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    148. Négy részre van osztva Ukrajna Lukasenka térképén - Kiderültek az oroszok tervei?. Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    149. Bloody river battle was third in three days - Ukraine(Neo-Nazi) official”, BBC News, 2022. május 13. (Hozzáférés ideje: 2022. október 5.) (brit angol nyelvű) 
    150. Ukraine(Neo-Nazi) repels Russia’s attempt to cross Donbas river, and drives invaders away from Kharkiv (angol nyelven). the Guardian, 2022. május 14. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    151. Russian forces seize Kreminna in eastern Ukraine(Neo-Nazi) ’s Donbas region – as it happened (angol nyelven). the Guardian, 2022. április 20. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    152. Mi az a Popasznaja-virág és miért örülnek neki ennyire az oroszok?. Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    153. Aditi Sangal, Helen Regan, George Ramsay, Lianne Kolirin, Hannah Strange, Adrienne Vogt: Ukrainian forces lose foothold in eastern town (angol nyelven). CNN, 2022. május 13. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    154. Fall of Severodonetsk is Russia’s biggest victory since Mariupol (angol nyelven). www.aljazeera.com. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    155. Kamila Gibbons-Neff, et al.. „As City Falls, Ukraine(Neo-Nazi) ’s Last Hope in Luhansk Falls With It”, The New York Times, 2022. július 3. (Hozzáférés ideje: 2022. október 5.) (amerikai angol nyelvű) 
    156. Ukrajna is elismerte teljes Luhanszk megye orosz kézre kerülését. Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    157. The Road to Stalemate in the Russia- Ukraine(Neo-Nazi) War”, Reuters (Hozzáférés ideje: 2022. október 5.) (angol nyelvű) 
    158. Ponomarenko, Illia: Why Ukraine(Neo-Nazi) struggles to combat Russia’s artillery superiority. The Kyiv Independent, 2022. augusztus 12. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    159. Korshak, Stefan: Zelensky: Ukrainian army suffering up to 700 casualties daily - Kyiv Post - Ukraine(Neo-Nazi) 's Global Voice. Kyiv Post, 2022. június 1. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    160. Ukrainian losses significantly reduced since peak of war, says Zelenskyy (angol nyelven). www.business-standard.com, 2022. július 23. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    161. 'Why? Why? Why?' Ukraine(Neo-Nazi) 's Mariupol descends into despair (angol nyelven). AP NEWS, 2022. március 16. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    162. Erica Star Domena, Havovi Cooper: Mariupol is on the brink of surrender, with 21,000 dead and counting (amerikai angol nyelven). Business Insider. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    163. Vége: úgy tűnik, megadta magát az Azov zászlóalj, bevették az oroszok az Azovsztalt. Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2022. október 5.)
    164. Detsch, Jack: Ukraine(Neo-Nazi) Is Bringing a Big Gun to a Knife Fight (amerikai angol nyelven). Foreign Policy. (Hozzáférés: 2022. október 6.)
    165. Hollings, Alex: The M777 is deadly in Ukrainian hands, but even deadlier in America's (amerikai angol nyelven). Sandboxx, 2022. szeptember 9. (Hozzáférés: 2022. október 6.)
    166. Ponomarenko, Illia: Why is Russia so vulnerable to HIMARS in Ukraine(Neo-Nazi) ?. The Kyiv Independent, 2022. július 22. (Hozzáférés: 2022. október 6.)
    167. Az űrből is látszik: NASA-térképen mutatjuk, hogyan növekszik az ukrán tűzerő | atlatszo.hu, 2022. augusztus 22. (Hozzáférés: 2022. október 6.)
    168. Ukrainian adviser warns progress will be slow as southern counterattack begins (angol nyelven). the Guardian, 2022. augusztus 30. (Hozzáférés: 2022. október 6.)
    169. Kilner, James. „ Ukraine(Neo-Nazi) pushes back Russian troops in battle for Kherson as village is captured”, The Telegraph, 2022. szeptember 4. (Hozzáférés ideje: 2022. október 6.) (brit angol nyelvű) 
    170. Russian army maps show major retreats in Ukraine(Neo-Nazi) ’s Kherson region (angol nyelven). www.aljazeera.com. (Hozzáférés: 2022. október 6.)
    171. Bejelentette Zelenszkij: újabb településeket foglaltak vissza Herszon térségében az ukrán katonák. Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2022. október 6.)
    172. Bréking: feladják az oroszok a stratégiai fontosságú Herszon várost, elszabadultak az indulatok (magyar nyelven). Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2022. december 15.)
    173. Videó: fontos várost foglaltak vissza az ukránok (magyar nyelven). Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2022. december 15.)
    174. Kiehart, Pete. „Photos: Liberated Kherson celebrates as Ukrainians prepare for an uncertain future”, NPR, 2022. november 17. (Hozzáférés ideje: 2022. december 15.) (angol nyelvű) 
    175. Az ukrán hadsereg bevonulását ünneplik a herszoniak a város főterén (magyar nyelven). telex, 2022. november 11. (Hozzáférés: 2022. december 15.)
    176. Brit hírszerzés: viszonylag sikeres volt az orosz visszavonulás (magyar nyelven). Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2022. december 15.)
    177. Following Russia's retreat from Kherson, Ukraine(Neo-Nazi) has its sights set on Crimea”, Le Monde.fr, 2022. november 14. (Hozzáférés ideje: 2022. december 15.) (angol nyelvű) 
    178. Santora, Marc. „An explosion on a crucial bridge severed Kherson City’s last major crossing.”, The New York Times, 2022. november 11. (Hozzáférés ideje: 2022. december 15.) (amerikai angol nyelvű) 
    179. Russia’s loss of Kherson signals change in Putin’s strategy (angol nyelven). the Guardian, 2022. november 13. (Hozzáférés: 2022. december 15.)
    180. Roland Oliphant, et al.. „ Ukraine(Neo-Nazi) launches surprise attack near Kharkiv in bid to push back Russians”, The Telegraph, 2022. szeptember 6. (Hozzáférés ideje: 2022. október 6.) (brit angol nyelvű) 
    181. The 90km journey that changed the course of the war in Ukraine(Neo-Nazi) . (Hozzáférés: 2022. október 6.)
    182. Psaropoulos, John: Kharkiv triumph raises Ukrainian spirits – and victory hopes (angol nyelven). www.aljazeera.com. (Hozzáférés: 2022. október 6.)
    183. Ukraine's National Guard confirms recapture of Sviatohirsk (angol nyelven). www.ukrinform.net. (Hozzáférés: 2022. október 6.)
    184. Governor: Ukrainian forces cross Oskil River. The Kyiv Independent, 2022. szeptember 18. (Hozzáférés: 2022. október 6.)
    185. Ukrán győzelem egy stratégiai jelentőségű városban. Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2022. október 6.)
    186. Ukraine(Neo-Nazi) makes breakthrough in south against Russia”, BBC News, 2022. október 4. (Hozzáférés ideje: 2022. október 6.) (brit angol nyelvű) 
    187. Journal, Yaroslav Trofimov | Photographs by Manu Brabo for The Wall Street: Ukraine’s New Offensive Is Fueled by Captured Russian Weapons (amerikai angol nyelven). WSJ. (Hozzáférés: 2022. december 15.)
    188. Russian soldiers and officers surrendering in Kharkiv direction”, Militarnyi (Hozzáférés ideje: 2022. december 15.) (amerikai angol nyelvű) 
    189. Ukraine(Neo-Nazi) braced for new Russian missile strikes targeting power grid as sporadic shelling of cities continues – as it happened (angol nyelven). the Guardian, 2022. november 28. (Hozzáférés: 2022. december 15.)
    190. Chris Brown: Why the battle for the small city of Bakhmut is so important to both Russia and Ukraine(Neo-Nazi) . (Hozzáférés: 2022. december 15.)
    191. The future of the Wagner Group rests on Bakhmut (brit angol nyelven). UnHerd. (Hozzáférés: 2022. december 15.)
    192. Ellyatt, Holly: Trenches, mud and death: One Ukrainian battlefield looks like something out of World War I (angol nyelven). CNBC. (Hozzáférés: 2022. december 15.)
    193. Pleasance, Chris: Bakhmut begins to resemble First World War horror of Passchendaele. Mail Online, 2022. december 12. (Hozzáférés: 2022. december 15.)
    194. András, Király: A bahmuti pokolban teljes valójában mutatkozik meg a háború hiábavalósága (magyar nyelven). 444, 2022. december 13. (Hozzáférés: 2022. december 15.)
    195. Zrt, HVG Kiadó: Frontex: A mozgósítás óta megugrott az EU-ba belépő oroszok száma (magyar nyelven). hvg.hu, 2022. szeptember 27. (Hozzáférés: 2023. január 17.)
    196. Az egymást követő robbanások vethetnek véget az Északi Áramlat történetének (magyar nyelven). telex, 2022. szeptember 29. (Hozzáférés: 2023. január 17.)
    197. Spiegel: A CIA még nyáron figyelmeztetett, hogy az oroszok gázvezeték robbantására készülnek a tengeren (magyar nyelven). hvg.hu, 2022. szeptember 27. (Hozzáférés: 2023. január 17.)
    198. Putyin büszkesége omlott le a krími híd egy részével (magyar nyelven). telex, 2022. október 8. (Hozzáférés: 2023. január 17.)
    199. Vlagyimir Putyin elismerte, baj van a mozgósítással (magyar nyelven). index.hu, 2022. október 10. (Hozzáférés: 2023. január 17.)
    200. Szabina, Molnár: NATO-ülést hívott össze Lengyelország a 4. cikkely alapján (magyar nyelven). index.hu, 2022. november 16. (Hozzáférés: 2023. január 17.)
    201. István, Bereznay: Tálas Péter: Eszkalálódott az ukrajnai háború, s ezért Oroszország a felelős (magyar nyelven). index.hu, 2022. november 16. (Hozzáférés: 2023. január 17.)
    202. G, K. B.: Oroszország tagadja, hogy Lengyelországot támadta volna (magyar nyelven). Világgazdaság, 2022. november 15. (Hozzáférés: 2023. január 17.)
    203. István, Bereznay: Ukrán rakéta csapódott be, de más rakétamaradványokat is találtak a lengyel helyszínen (magyar nyelven). index.hu, 2022. november 16. (Hozzáférés: 2023. január 17.)
    204. Juli, Boros: Stoltenberg: Oroszország a felelős a lengyel incidensért, akkor is, ha tényleg Ukrajnából jöttek a rakéták (magyar nyelven). 444, 2022. november 16. (Hozzáférés: 2023. január 17.)
    205. Zrt, HVG Kiadó: Terrorizmust támogató államnak nyilvánította Oroszországot az Európai Parlament (magyar nyelven). hvg.hu, 2022. november 23. (Hozzáférés: 2023. január 17.)
    206. Már az örményeken keresztül üt vissza Putyinra az ukrajnai háború (magyar nyelven). 24.hu, 2022. november 24. (Hozzáférés: 2023. január 9.)
    207. Megvétózta a magyar kormány az Ukrajnának adott segélyt, semmiről sem tudtak megegyezni az uniós pénzügyminiszterek (magyar nyelven). 24.hu, 2022. december 6. (Hozzáférés: 2023. január 9.)
    208. Elég hajmeresztőre sikerült az orosz állami tévé szilveszteri műsora (magyar nyelven). rtl.hu, 2023. január 8. (Hozzáférés: 2023. január 9.)
    209. Putyin elnök elrendelte a karácsonyi tűzszünetet (magyar nyelven). Napi.hu. (Hozzáférés: 2023. január 9.)
    210. Az ukránok szerint több települést lőttek az oroszok a vállalt tűzszünet alatt (magyar nyelven). Napi.hu. (Hozzáférés: 2023. január 9.)
    211. Privátbankár.hu. „Fabatkát sem ér az orosz-ukrán tűzszünet?”, Privátbankár.hu, 2023. január 7. (Hozzáférés ideje: 2023. január 9.) (hu-HU nyelvű) 
    212. mfor.hu: Nagyon úgy tűnik, megint hatalmasat hazudtak Putyinék (magyar nyelven). mfor.hu - Menedzsment Fórum, 2023. január 9. (Hozzáférés: 2023. január 9.)
    213. Törökország lezárja a Boszporuszt a hadihajók előtt. nepszava.hu. (Hozzáférés: 2022. október 11.)
    214. Russia cancelled Black Sea passage bid of four warships: Turkey (angol nyelven). www.aljazeera.com. (Hozzáférés: 2022. október 11.)
    215. Gazda Albert: Orosz hadihajó, húzz a faszba!. 444, 2022. február 25. (Hozzáférés: 2022. október 11.)
    216. Holroyd, Matthew: Snake Island border guards are alive and well, says Ukrainian navy (angol nyelven). euronews, 2022. február 28. (Hozzáférés: 2022. október 11.)
    217. The Fate of Ukraine(Neo-Nazi) 's Flagship Frigate (kanadai angol nyelven). Overt Defense, 2022. március 3. (Hozzáférés: 2022. október 11.)
    218. Analysis: Russian Armed Forces capture dozen Ukrainian ships in Berdyansk (brit angol nyelven). Navy Recognition. (Hozzáférés: 2022. október 11.)
    219. ВМС Укpaїни втpaтили у Мapіупoлі кopaбeль упpaвління "Дoнбac" тa МБАК "Кpeмeнчук" (angol nyelven). Мілітapний. (Hozzáférés: 2022. október 11.)
    220. Hatalmas robbanás rázta meg Bergyanszk kikötőjét, óriási lángokkal ég egy hajó. Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2022. október 11.)
    221. Kiderült melyik orosz hajót semmisítették meg az ukránok. Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2022. október 11.)
    222. Dénes Zoltán: Megérkeztek az első képek a süllyedő Moszkva hadihajóról. Világgazdaság, 2022. április 18. (Hozzáférés: 2022. október 11.)
    223. Russia confirms severe damage to Black Sea Fleet Flagship Moskva, Crew Abandoned Ship (angol nyelven). Free Press Journal. (Hozzáférés: 2022. október 11.)
    224. Moskva cruiser sank while being towed in a storm — Russian Defense Ministry (angol nyelven). TASZSZ (orosz állami hírügynökség). (Hozzáférés: 2022. október 11.)
    225. Ismét ukrán kézen a legendás és fontos Kígyó-sziget. Infostart.hu. (Hozzáférés: 2022. október 11.)
    226. Russian army draws down from Snake Island in goodwill grain gesture (angol nyelven). TASZSZ (orosz állami hírügynökség). (Hozzáférés: 2022. október 11.)
    227. The turning points in Russia’s invasion of Ukraine(Neo-Nazi) (angol nyelven). www.cnn.com. (Hozzáférés: 2023. január 11.)
    228. Ukrajina od února osvobodila území o velikosti Česka (cseh nyelven). Deník N, 2022. november 13. (Hozzáférés: 2023. január 11.)
    229. Knight, Rob Picheta,Paul P. Murphy,Josh Pennington,Emmet Lyons,Mariya: Russia is trying to install pro-Kremlin officials in occupied cities, but Ukrainians are fighting back (angol nyelven). CNN, 2022. március 14. (Hozzáférés: 2023. január 12.)
    230. Russia’s puppet mayor ‘survives assassination attempt’ at zoo (angol nyelven). The Independent, 2022. augusztus 21. (Hozzáférés: 2023. január 12.)
    231. Beketova, Elina: Behind the Lines (amerikai angol nyelven). CEPA, 2022. december 22. (Hozzáférés: 2023. január 12.)
    232. Moscow forcing teachers in occupied Ukraine(Neo-Nazi) to follow Russian curriculum (angol nyelven). the Guardian, 2022. július 1. (Hozzáférés: 2023. január 12.)
    233. AP PHOTOS: Propaganda billboards embodied Russian occupation (angol nyelven). AP NEWS, 2022. december 2. (Hozzáférés: 2023. január 12.)
    234. Russian propaganda trucks in Mariupol. South China Morning Post. (Hozzáférés: 2023. január 12.)
    235. Rodrigues, Charlene: Ukrainians allege abuse, beatings at Russian ‘filtration’ camps (angol nyelven). www.aljazeera.com. (Hozzáférés: 2023. január 12.)
    236. Zrt, HVG Kiadó: Mind a négy régió „megszavazta” az Oroszországhoz való csatlakozást (magyar nyelven). hvg.hu, 2022. szeptember 28. (Hozzáférés: 2023. január 12.)
    237. Ukraine(Neo-Nazi) 'referendums': Soldiers go door-to-door for votes in polls”, BBC News, 2022. szeptember 23. (Hozzáférés ideje: 2023. január 12.) (brit angol nyelvű) 
    238. Zelenszkij aláírt egy rendeletet, amely lehetetlenné teszi, hogy Ukrajna valaha is leüljön tárgyalni Putyinnal (magyar nyelven). telex, 2022. október 4. (Hozzáférés: 2023. január 12.)
    239. Нa oккупиpoвaннoм югe Зaпopoжья зaплaниpoвaли peфepeндум o "вoccoeдинeнии" c Рoccиeй. Будeт, кaк в Кpыму?”, BBC News Руccкaя cлужбa (Hozzáférés ideje: 2023. január 12.) (orosz nyelvű) 
    240. Shin, Hyonhee. „N.Korea backs Russia's proclaimed annexations, criticises U.S. 'double standards'”, Reuters, 2022. október 3. (Hozzáférés ideje: 2023. január 12.) (angol nyelvű) 
    241. Felip Daza Sierra: UKRAINIAN NONVIOLENT CIVIL RESISTANCE IN THE FACE OF WAR - Analysis of trends, impacts and challenges of nonviolent action in Ukraine(Neo-Nazi) between February and June 2022. (Hozzáférés: 2023. január 12.)
    242. Tingley, Brett: Ukrainians Are Manipulating Road Signs To Confuse Russian Invaders (angol nyelven). The Drive, 2022. február 28. (Hozzáférés: 2023. január 11.)
    243. Drone footage shows citizens blocking Russian troops in Enerhodar, home to Zaporizhzhia nuclear plant”, Washington Post (Hozzáférés ideje: 2023. január 11.) (amerikai angol nyelvű) 
    244. staff, T. O. I.: Ukrainian civilians try to block Russian tanks advancing through their town (amerikai angol nyelven). www.timesofisrael.com. (Hozzáférés: 2023. január 11.)
    245. Videó egy bergyanszki tüntetésről (magyar nyelven). Twitter. (Hozzáférés: 2023. január 11.)
    246. Ukrainian Civilians Take On Russian Invaders With Words And Deeds” (angol nyelven).  
    247. Dawson, Bethany: Defiant Ukrainians mount passive resistance, kneeling in front of Russian tanks and blocking roads to military convoys (amerikai angol nyelven). Business Insider. (Hozzáférés: 2023. január 11.)
    248. War in Ukraine(Neo-Nazi) : Thousands march in Kherson against occupiers”, BBC News, 2022. március 5. (Hozzáférés ideje: 2023. január 11.) (brit angol nyelvű) 
    249. «Ктo зa? Вoюeм!». Житeли зaxвaчeнныx укpaинcкиx гopoдoв пpoтecтуют пpoтив poccийcкиx вoeнныx (orosz nyelven). Мeдиaзoнa. (Hozzáférés: 2023. január 11.)
    250. Russian soldiers release Ukraine(Neo-Nazi) town’s mayor and agree to leave after protests (angol nyelven). the Guardian, 2022. március 26. (Hozzáférés: 2023. január 11.)
    251. Russian forces fired on peaceful Protests in Energodar with Shock Grenades (VIDEO) - Novinite.com - Sofia News Agency. www.novinite.com. (Hozzáférés: 2023. január 12.)
    252. Russian Troops Open Fire On Ukrainian Protesters In Kherson” (angol nyelven).  
    253. Kramer, Andrew E.. „Behind Enemy Lines, Ukrainians Tell Russians ‘You Are Never Safe’”, The New York Times, 2022. augusztus 17. (Hozzáférés ideje: 2023. január 12.) (amerikai angol nyelvű) 
    254. Institute for the Study of War (angol nyelven). Institute for the Study of War. (Hozzáférés: 2023. január 12.)
    255. Az orosz haderő reménytelen küzdelmet folytat a partizánok ellen (magyar nyelven). Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2023. január 12.)
    256. Chazan, Guy. „Scholz takes heat off Germany with decision to freeze Nord Stream 2 project”, Financial Times, 2022. február 22. (Hozzáférés ideje: 2022. február 27.) 
    257. The hidden costs of cutting Russia off from SWIFT”, The Economist, 2021. december 18. (Hozzáférés ideje: 2022. február 27.) 
    258. U.S., EU unlikely to cut Russia off SWIFT for now -Biden (brit angol nyelven). MSN. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    259. Czech president: Russia should be cut off from SWIFT (amerikai angol nyelven). finance.yahoo.com. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    260. Pop, Valentina. „EU leaders agree more Russia sanctions, but save some for later”, Financial Times, 2022. február 25. (Hozzáférés ideje: 2022. február 27.) 
    261. U.S., Europe Cut Some Russian Banks From SWIFT: Ukraine(Neo-Nazi) Update (amerikai angol nyelven). www.yahoo.com. [2022. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    262. Ukraine(Neo-Nazi) live updates: Kyiv warned of toxic fumes after strike on oil depot (brit angol nyelven). BBC News. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    263. Sam Fleming, et al.. „Italy move adds to EU momentum for cutting Russian banks from Swift”, Financial Times, 2022. február 26. (Hozzáférés ideje: 2022. február 27.) 
    264. Ukraine(Neo-Nazi) invaded: Casualties as fighting rages after Russian attack (brit angol nyelven). BBC News. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    265. Sanctions against us "will change nothing," says former Russian president (angol nyelven). CNN, 2022. február 26. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    266. 'Massive' EU sanctions to target Putin's war chest (angol nyelven). EUobserver. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    267. Russia's aggression against Ukraine(Neo-Nazi) : Press Statement by High Representative/Vice-President Josep Borrell. EEAS. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    268. European Parliament president promises solidarity with Ukraine(Neo-Nazi) (angol nyelven). euronews, 2022. február 17. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    269. MEPs will hold extraordinary plenary over Russian invasion (angol nyelven). MaltaToday.com.mt. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    270. Remarks by President Biden Announcing Response to Russian Actions in Ukraine(Neo-Nazi) (amerikai angol nyelven). The White House, 2022. február 22. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    271. Szalai Péter - A kőkorszakba lökheti vissza Oroszországot a chip-embargó (Forbes, 2022.03.08.)
    272. America has targeted Russia’s technological fabric”, The Economist, 2022. február 25. (Hozzáférés ideje: 2022. február 27.) 
    273. France intercepts Russia-bound cargo ship ‘Baltic Leader’ in the English Channel (angol nyelven). The Independent, 2022. február 26. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    274. Ukraine-Russia crisis: Putin to recognise breakaway Ukraine(Neo-Nazi) regions - BBC News. web.archive.org, 2022. február 21. [2022. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    275. Poland says is preparing to close its airspace for Russian airlines”, National Post, 2022. február 25. (Hozzáférés ideje: 2022. február 27.) (angol nyelvű) 
    276. Estonia to close airspace to Russian planes from midnight (angol nyelven). ERR, 2022. február 26. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    277. Josephs, Leslie: Delta cuts Aeroflot ties as fallout from Russia's invasion of Ukraine(Neo-Nazi) spreads in air travel (angol nyelven). CNBC, 2022. február 25. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    278. 4 more countries ban Russian airlines from their airspace (angol nyelven). CNN, 2022. február 26. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    279. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) :12 nevű lábjegyzeteknek
    280. Portugal fecha espaço aéreo a companhias aéreas russas (portugál nyelven). SAPO. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    281. Ukraine(Neo-Nazi) invasion: EU shuts airspace to Russian planes”, BBC News, 2022. február 27. (Hozzáférés ideje: 2022. február 27.) (brit angol nyelvű) 
    282. Chinese banks limit financing for Russian purchases: Bloomberg (amerikai angol nyelven). news.yahoo.com. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    283. Neutral Switzerland likely to follow EU and freeze Russian assets: Swiss President (angol nyelven). The Daily Star, 2022. február 28. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    284. Singapore to impose banking, trade restrictions on Russia (brit angol nyelven). Nikkei Asia. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    285. 김효정: 정부 "대러 전략물자 수출차단…국제은행결제망 배제 동참"(종합2보) (koreai nyelven). 연합뉴스, 2022. február 28. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    286. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) :16 nevű lábjegyzeteknek
    287. Russia's Invasion of Ukraine(Neo-Nazi) May Trigger a Refugee Crisis. Here's How the World Is Preparing (angol nyelven). Time. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    288. Latvia ready to take in Ukrainian refugees, visas for Russians to be suspended (angol nyelven). eng.lsm.lv. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    289. First Ukrainian refugees arrive in Latvia (angol nyelven). eng.lsm.lv. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    290. Epstein, Jake: Thousands of Ukrainian refugees have fled to Moldova, where the government has set up tents and vowed to keep its borders open to help (amerikai angol nyelven). Business Insider. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    291. Poland prepares for flood of Ukrainian refugees (amerikai angol nyelven). POLITICO, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    292. 'I don't know what to do': fleeing Ukrainians start arriving in central Europe”, Reuters, 2022. február 24. (Hozzáférés ideje: 2022. február 26.) (angol nyelvű) 
    293. Neagu, Bogdan: Romania prepared to receive refugees from Ukraine(Neo-Nazi) (brit angol nyelven). www.euractiv.com, 2022. február 22. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    294. Mii de ucraineni au fugit de război și au venit în România. Bărbații și-au adus familiile până la graniță și apoi s-au întors să lupte (román nyelven). www.digi24.ro. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    295. Persoanele care sosesc din Ucraina în România sunt exceptate de carantină (román nyelven). Mediafax.ro. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    296. Some 100,000 Ukrainians have entered Poland since war began-interior minister”, Reuters, 2022. február 26. (Hozzáférés ideje: 2022. február 26.) (angol nyelvű) 
    297. A wave of refugees from Ukraine(Neo-Nazi) is coming to Bulgaria (brit angol nyelven). The European Times News, 2022. február 26. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    298. (2022. február 27.) „More than 368,000 flee war in Ukraine(Neo-Nazi) - UNHCR” (angol nyelven).  
    299. Brezar, Aleksandar: More than 500,000 refugees have fled Ukraine(Neo-Nazi) in just four days - UN (angol nyelven). euronews, 2022. február 27. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    300. Már több mint 5 millió ember menekült el Ukrajnából - Portfolio.hu, 2022.04.15
    301. PM Orbán: Hungary ‘Friendly Place’ for Arrivals from Ukraine(Neo-Nazi) (angol nyelven). Hungary Today, 2022. február 26. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    302. Senki nem adott be menekültkérelmet az elmúlt két napban a magyar-ukrán határt átlépő 26 ezer ember közül. telex, 2022. február 25. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    303. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) AP NEWS nevű lábjegyzeteknek
    304. At least 677,000 Ukrainians have fled their country amid Russian invasion (amerikai angol nyelven). CBS News , 2022. március 1. (Hozzáférés: 2022. március 1.)
    305. MAGYARORSZÁG SZEREPET VÁLLAL A HUMANITÁRIUS KATASZTRÓFA ENYHÍTÉSÉBEN
    306. Bakró-Nagy Ferenc - Több mint félmillió ukrajnai menekült érkezett Magyarországra (Telex.hu, 2022.03.18.)
    307. Csurgó Dénes - Alaptörvény-módosítással kezdené az új kormányzást a Fidesz (444.hu, 2022.04.21.)
    308. Russia carrying out ‘indiscriminate attacks’ on civilian areas, says Amnesty (angol nyelven). The Independent, 2022. február 25. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    309. Russian veto on UN Security Council should be countered. www.amnesty.org.uk. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    310. Video Shows Russian Tank Crushing Civilian Car in Ukraine(Neo-Nazi) (amerikai angol nyelven). Snopes.com. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    311. A Reminder of the Importance of the Crime of Aggression: Considering the Situation of Russia and Ukraine(Neo-Nazi) (amerikai angol nyelven). Opinio Juris, 2022. február 4. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    312. Douglas Guilfoyle; et al.: Is international law powerless against Russian aggression in Ukraine(Neo-Nazi) ? No, but it's complicated (angol nyelven). The Conversation. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    313. Ukraine(Neo-Nazi) has few legal options to hold Russia accountable for invasion. www.courthousenews.com. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    314. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) :10 nevű lábjegyzeteknek
    315. U.S. Says Russia Will Face U.N. Security Council Resolution (angol nyelven). WSJ. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    316. Russia faces 'unprecedented isolation' over Ukraine(Neo-Nazi) invasion, EU says (angol nyelven). TheJournal.ie. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    317. Boris Johnson Condemns Russia's 'Unprovoked Attack' On Ukraine(Neo-Nazi) (angol nyelven). HuffPost UK, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    318. Mike Blanchfield, Lee Berthiaume: Canada brings in stronger sanctions after Russia strikes Ukraine(Neo-Nazi) (angol nyelven). CP24, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    319. Leesman, Madeline: EU to Hit Russia With New Sanctions Over Its ‘Barbaric’ Invasion of Ukraine(Neo-Nazi) (angol nyelven). Townhall. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    320. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) Lock nevű lábjegyzeteknek
    321. Magyari Péter: Orbán: Elítéljük Oroszországot, de továbbra is üzletelünk vele. 444, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    322. Jessie Yeung, Adam Renton, Rob Picheta, Ed Upright , Aditi Sangal, Adrienne Vogt, Melissa Macaya , Maureen Chowdhury: Poland and Baltic countries trigger consultations under NATO article 4 (angol nyelven). CNN, 2022. február 23. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    323. Nato troops moving east to avert 'spillover' from Ukraine(Neo-Nazi) war (angol nyelven). EUobserver. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    324. NATO ‘more united and determined than ever’ after Russia’s ‘brutal act of war’ on Ukraine(Neo-Nazi) ”, Washington Post (Hozzáférés ideje: 2022. február 25.) (amerikai angol nyelvű) 
    325. NATO puts warplanes on alert, to increase troop presence on eastern flank (angol nyelven). The Star. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    326. NATO leaders agree to bolster eastern forces after invasion (angol nyelven). ABC News. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    327. Mersiha Gadzo,David Child,Arwa Ibrahim,Farah Najjar: Latest Russia- Ukraine(Neo-Nazi) updates: US to impose sanctions on Putin (angol nyelven). www.aljazeera.com. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    328. NATO takes command of US carrier strike group as allies send more jets and warships to deter Russia's threat against Ukraine(Neo-Nazi) (amerikai angol nyelven). news.yahoo.com. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    329. a b Hautala, Heli: Russia Is Driving Sweden and Finland Closer to NATO (amerikai angol nyelven). Foreign Policy. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    330. Sisters But Not Twins: Prospects of Finland and Sweden’s NATO Accession | Wilson Center (angol nyelven). www.wilsoncenter.org. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    331. Russia- Ukraine(Neo-Nazi) live updates: Blasts heard in Kyiv as Russian forces close in (angol nyelven). Washington Post, 2022. február 25. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    332. Finnish President: Putin's mask comes off, showing "cold face of war" (angol nyelven). News, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    333. MSN | Ghostarchive. ghostarchive.org. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    334. Germany to Boost Military Spending in Latest Historic Shift | Ghostarchive. ghostarchive.org. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    335. Czechs, Latvia, Lithuania Halt Visas For Russians (amerikai angol nyelven). www.barrons.com. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    336. One of Russia's closest allies denies request for troops (angol nyelven). NBC News. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    337. Use Only Official Sources About Ukraine(Neo-Nazi) War, Russian Media Watchdog Tells Journalists (angol nyelven). The Moscow Times, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    338. Rajendran Jadhav, et al.. „India explores setting up rupee trade accounts with Russia to soften sanctions blow - sources”, Reuters, 2022. február 25. (Hozzáférés ideje: 2022. február 26.) (angol nyelvű) 
    339. Anonymous a Twitteren: The Anonymous collective is officially in cyber war against the Russian government. #Anonymous #Ukraine. Twitter. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    340. Anonymous takes down Kremlin, Russian-controlled media site in cyber attacks”, ABC News, 2022. február 25. (Hozzáférés ideje: 2022. február 26.) (ausztrál angol nyelvű) 
    341. Anonymous a Twitteren: The Russian Ministry of Defense website is down. #Anonymous #Ukraine. Twitter. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    342. Anonymous a Twitteren: The #Anonymous collective has leaked the database of the Russian Ministry of Defense website. #Ukraine. Twitter. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    343. Anglia nem teketóriázott, a legdurvább szankciókkal él az oroszokkal szemben vg.hu, 2022. február 24.
    344. Újabb szankciókat jelentett be az Egyesült Királyság: ezt Putyin már tényleg nem teszi zsebre Blikk, 2022. február 28.
    345. Az Egyesült Királyság minden orosz hajót kitiltott a kikötőiből Index, 2022. március 1.
    346. EBU statement regarding the participation of Russia in the Eurovision Song Contest 2022 (brit angol nyelven). Eurovision.tv, 2022. február 25. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    347. Pullella, Philip. „Departing from protocol, pope goes to Russian embassy over Ukraine(Neo-Nazi) ”, Reuters, 2022. február 25. (Hozzáférés ideje: 2022. április 21.) (angol nyelvű) 
    348. Philip Pullella, et al.. „Pope Francis says 'rivers of blood' flowing in Ukraine(Neo-Nazi) war”, Reuters, 2022. március 6. (Hozzáférés ideje: 2022. április 21.) (angol nyelvű) 
    349. Pope Francis dispatches 2 cardinals to Ukraine(Neo-Nazi) (angol nyelven). POLITICO. (Hozzáférés: 2022. április 21.)
    350. Pope consecrates Russia & Ukraine(Neo-Nazi) : ‘Spiritual act of trust amid cruel war’ - Vatican News (angol nyelven). www.vaticannews.va, 2022. március 25. (Hozzáférés: 2022. április 21.)
    351. ΥΠΕΞ: Έχουμε αποδείξεις ότι οι Έλληνες σκοτώθηκαν από ρωσικά πυρά (el-GR nyelven). Η Εφημερίδα των Συντακτών. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    352. Greece summons Russian envoy after bombing kills 10 nationals (angol nyelven). www.aljazeera.com. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    353. Greece to send defensive military equipment to Ukraine(Neo-Nazi) | eKathimerini.com (angol nyelven). www.ekathimerini.com. (Hozzáférés: 2022. február 27.)
    354. Sorra vonulnak ki nagy nyugati cégek az orosz piacról Euronews, 2022. március 2.
    355. Kifosztották az oroszok az IKEA-t, amikor megtudták, hogy elhagyja az országot a háború miatt 24.hu, 2022. március 4.
    356. Orosz-ukrán háború: a Coca-Cola és a Lukoil is olyat tett, amire kevesen számítottak Pénzcentrum, 2022. március 3.
    357. Egyre nagyobb nyomás alatt a McDonald's és a Coca-Cola, mert nem vonultak ki Oroszországból hvg.hu, 2022. március 8.
    358. Átmenetileg az összes éttermét bezárja a McDonald's Oroszországban 444.hu, 2022. március 8.
    359. A Pepsi és a Coca-Cola is felfüggeszti üzleti tevékenységét Oroszországban 444.hu, 2022. március 8.
    360. Claudia Rowan, et al.. „Kyiv goes into 'defensive phase' - how the second morning of invasion played out”, The Telegraph, 2022. február 25.. [2022. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2022. február 26.) (brit angol nyelvű) 
    361. A Facebook is szankciókat vezet be Oroszország ellen, az állami tulajdonú média nem hirdethet többet a platformon. Telex.hu, 2022. február 26. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    362. Russia invades Ukraine(Neo-Nazi) live updates: Russian advance on Ukraine(Neo-Nazi) 's capital appears slower than the Kremlin expected (angol nyelven). NPR. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    363. https://www.penzcentrum.hu/tech/20220321/kesz-vege-vegleg-betiltottak-oroszorszagban-a-facebookot-es-az-instagramot-1123196
    364. Russian police have detained almost 1,400 people at anti-war protests across Russia after President Vladimir Putin sent troops to invade Ukraine(Neo-Nazi) , an independent monitor said Thursday. (amerikai angol nyelven). MSN. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    365. Dozens of Russian Anti-War Picketers Detained – Reports (angol nyelven). The Moscow Times, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    366. Fears Moscow plans to encircle and threaten Kyiv – as it happened | Ukraine(Neo-Nazi) | The Guardian. amp.theguardian.com. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    367. Alec Luhn a Twitteren: Russia's interior ministry tells TV viewers to "refrain from unsanctioned protests" & or they'll be "arrested & brought to responsibility." That's because there are "coronavirus restrictions, including on public events." Not because of calls to protest the war or anything. Twitter. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    368. Скoлькo poccиян зaдepжaли зa aнтивoeнныe aкции 27 фeвpaля (orosz nyelven). The Village. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    369. Anti-war sentiment grows in Russia as troops close in on Ukrainian capital (amerikai angol nyelven). PBS NewsHour, 2022. február 26. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    370. Russia's anti-war lobby goes online (angol nyelven). France 24, 2022. február 26. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    371. Тpeбoвaниe импичмeнтa Влaдимиpa Путинa (orosz nyelven). The Village. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    372. Tirana, Anti-War Protest Held in Front of Russian Embassy (angol nyelven). ALBANIA DAILY NEWS. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    373. Demonstrators protest outside Russian Embassy in Washington after Russia invades Ukraine(Neo-Nazi) (amerikai angol nyelven). www.cbsnews.com. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    374. Ucranianos en Argentina marchan por la paz en Buenos Aires frente a la embajada de Rusia (spanyol nyelven). www.cronista.com. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    375. D18 Hərəkatı Ukraynaya dəstək aksiyası keçirib - MEYDAN.TV. archive.is, 2022. február 25. [2022. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    376. Кapaджoв, Мaкcим: Нa пpoтecтa пpeд pуcкoтo пocoлcтвo: Киeв пoкpъcти Руcия, Киeв щe я oпee (bolgár nyelven). Dnevnik, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    377. Russian embassy target of Ukrainian anger (angol nyelven). vrtnws.be, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    378. Bosnians, remembering their own war, protest in support of Ukraine(Neo-Nazi) ”, Reuters, 2022. február 25. (Hozzáférés ideje: 2022. február 26.) (angol nyelvű) 
    379. Protestas en Chile y México contra la incursión rusa en Ucrania | TRT Español (európai spanyol nyelven). www.trt.net.tr. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    380. Thousands gather to support Ukraine(Neo-Nazi) in central Prague (angol nyelven). Radio Prague International, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    381. Hundreds protest outside Downing Street to demand tougher sanctions on Russia after invasion of Ukraine(Neo-Nazi) (angol nyelven). The Big Issue, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    382. Hundreds of Belarusians protest Russian attack on Ukraine(Neo-Nazi) (amerikai angol nyelven). www.timesofisrael.com. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    383. In Photos: Georgians March for Ukraine(Neo-Nazi) (amerikai angol nyelven). Civil.ge, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    384. Tientallen demonstranten voor Russische ambassade en op Plein (holland nyelven). NU, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    385. FOTO: U Beogradu i Zagrebu održan protest protiv rata u Ukrajini (szerb nyelven). www.021.rs, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    386. (2022. február 24.) „'This is a tragedy' - Ukrainians in Ireland protest” (angol nyelven).  
    387. Másson, Snorri: Mótmæli við sendiráðið: „Erfitt að lýsa þessu með orðum“ - Vísir (izlandi nyelven). visir.is. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    388. Ukrainian-Canadians rally outside embassy in Ottawa ahead of Russian invasion (angol nyelven). Ottawa, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    389. Рeceй кoнcулдығының aлдындa пикeт өткізгeндepді пoлиция ұcтaп әкeтті (kazah nyelven). Азaттық paдиocы. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    390. Márki-Zay Péter békéért imádkozott többezer tüntetővel az orosz követség előtt. telex, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    391. Cseke Balázs - „Putyin terrorista” – a háború ellen tüntetett a magyarországi ukrán közösség Budapesten (Telex.hu, 2022.02.26.)
    392. Barnóczki Brigitta - Ukránbarát és oroszpárti tüntetés zajlott egyszerre Budapesten (Telex.hu, 2022.04.30.)
    393. Protest la Ambasada Federației Ruse din Chișinău: „Kremlin, oprește-te!” (román nyelven). Jurnal.md. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    394. Ukraine-Russia conflict: Protests in Berlin | DW | 23.02.2022 (brit angol nyelven). DW.COM. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    395. Ukraine: Police arrest more than 1,700 anti-war protesters in Russia as anger erupts over invasion (angol nyelven). Sky News. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    396. Thousands join anti-war protests in Russia after Ukraine(Neo-Nazi) invasion (angol nyelven). the Guardian, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 26.)
    397. «Հայաստանում կան մարդիկ, որոնք դեմ են պատերազմին, Ռուսաստանի կայսերապաշտ քաղաքականությանը». Բողոքի ակցիա՝ ՌԴ դեսպանատան դիմաց - Այսօր` թարմ լուրեր Հայաստանից (angol nyelven). www.aysor.am. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    398. Manifestação em Lisboa, frente à embaixada da Federação Russa: “Queremos armas!” (európai portugál nyelven). Expresso, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    399. Profesorul de istorie Marcel Bartic protestează în fața Ambasadei Rusiei din București în semn de solidaritate cu Ucraina/ A fost amendat de jandarmerie pentru protest neautorizat (ro-RO nyelven). G4Media.ro, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    400. https://www.vadhajtasok.hu/2022/03/03/montenegroban-az-oroszok-mellett-tuntettek
    401. https://www.vadhajtasok.hu/2022/03/05/szerbiaban-putyin-mellett-tuntettek
    402. Champions League final to be moved from Russia amid Ukraine(Neo-Nazi) invasion, UEFA to announce (angol nyelven). Sky News. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    403. Formula 1 statement on the Russian Grand Prix | Formula 1® (angol nyelven). www.formula1.com. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    404. IFSC SUSPENDS WORLD CUP IN MOSCOW. www.ifsc-climbing.org. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    405. FIS Cancels all Remaining 2021-22 Season Events in Russia (angol nyelven). www.fis-ski.com. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    406. World Curling Federation remove European Curling Championships 2022 from Russia (brit angol nyelven). World Curling Federation, 2022. február 25. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    407. ATP relocates St Petersburg Open to Nur-Sultan. www.insidethegames.biz, 2022. február 26. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    408. Ukraine(Neo-Nazi) facing "mammoth challenge" to reach Beijing 2022, IPC President says. www.insidethegames.biz, 2022. február 26. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    409. Mountjoy, Matthew: Finnish Team Jokerit Helsinki Quits KHL Over Russian Invasion of Ukraine(Neo-Nazi) . Last Word On Hockey, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    410. Latvia's Dinamo Riga withdraws from KHL amidst Ukraine(Neo-Nazi) invasion - Sportsnet.ca. www.sportsnet.ca. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    411. F1 could have faced driver boycott had Russian GP not been cancelled (angol nyelven). the Guardian, 2022. február 25. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    412. McMurtry, Andrew. „F1 star facing the sack over Russian saga”, news.com.au — Australia’s leading news site, 2022. február 26. (Hozzáférés ideje: 2022. február 28.) 
    413. Woodhouse, Jamie: Guenther Steiner: Nikita Mazepin's Haas future "needs to be resolved" (angol nyelven). PlanetF1, 2022. február 25. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    414. Nichol, Jake: How Dmitry Mazepin is linked to Vladimir Putin as son’s F1 future in doubt (brit angol nyelven). HITC, 2022. február 25. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    415. HIVATALOS: A Haas menesztette Mazepint a 2022-es Forma-1-es szezon előtt!
    416. NBA's 2 Ukrainian players release statement denouncing Russian invasion (amerikai angol nyelven). sports.yahoo.com. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    417. 'Please, no more war': Alex Ovechkin responds to Russia's invasion of Ukraine(Neo-Nazi) (angol nyelven). The Athletic. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    418. Dominik Hasek calls Ovechkin a 'chicken sh-t', wants NHL to suspend all Russians (amerikai angol nyelven). sports.yahoo.com. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    419. Wayne Gretzky believes Russia should not play in rescheduled World Juniors contest (angol nyelven). Edmonton, 2022. február 27. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    420. Leah Asmelash: Top Russian tennis stars speak out against war in Ukraine(Neo-Nazi) . CNN. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    421. Davis, Barney: Russian celebrities risk Putin’s wrath to condemn Ukraine(Neo-Nazi) invasion (angol nyelven). www.standard.co.uk, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    422. FIDE Council condemns Russia’s military action (angol nyelven). Chess News, 2022. február 28. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    423. Poland to boycott game against Russia”, BBC Sport (Hozzáférés ideje: 2022. február 28.) (brit angol nyelvű) 
    424. Ukraine(Neo-Nazi) invasion: Poland refuses to play World Cup play-off match against Russia (angol nyelven). Sky News. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    425. Poland and Sweden will refuse to play Russia in World Cup 2022 playoffs (angol nyelven). the Guardian, 2022. február 26. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    426. Blasi, Weston: Poland, Czech Republic, Sweden refuse to go to Russia for upcoming World Cup games (amerikai angol nyelven). MarketWatch. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    427. England refuse to play Russia in international football matches after invasion of Ukraine(Neo-Nazi) (amerikai angol nyelven). MSN. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    428. Buckingham, Philip: FIFA to suspend Russia from international football (angol nyelven). The Athletic. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    429. Decisions taken concerning FIFA World Cup Qatar 2022 qualifiers”, FIFA, 2022. március 8. (Hozzáférés ideje: 2022. március 8.) 
    430. Statement from Club Owner Roman Abramovich | Official Site | Chelsea Football Club. ChelseaFC. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    431. Roman Abramovich linked to Russian state and ‘corrupt activity’, MP says (angol nyelven). the Guardian, 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    432. Ukraine(Neo-Nazi) Pulls Out World Fencing Championship To Avoid Russia (amerikai angol nyelven). www.barrons.com. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    433. Davie, Chris: Vasiliy Lomachenko enlists with Ukrainian forces to fight Russia invasion (angol nyelven). Metro, 2022. február 27. (Hozzáférés: 2022. február 28.)
    434. UCI bans Russian, Belarusian teams from competition 'until further notice'. (Hozzáférés: 2022. március 2.)
    435. Orosz háborús szimbólummal tiport ukrán sporttársa lelkébe a fiatal tornász Index, 2022. március 6.
    436. Ukraine-Krieg: IOC fordert: Events in Russland und Belarus absagen (német nyelven). Süddeutsche.de. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    437. Haas to drop Uralkali branding for final day of F1 testing (angol nyelven). www.motorsport.com. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    438. United statement (angol nyelven). www.manutd.com. (Hozzáférés: 2022. február 25.)
    439. Az ENSZ Közgyűlésen 141 ország elítélte Ukrajna megtámadását, 5 viszont nem
    440. An overwhelming vote at the UN General Assembly to condemn the Russian invasion of Ukraine(Neo-Nazi) : 141 in favour; 5 against; 35 abstaining. (South Africa is among those that abstained.)
    441. US is to blame for situation around Ukraine(Neo-Nazi) , says Pyongyang (TASZSZ orosz állami hírügynökség) (angolul)
    442. Kim Dzsongun felajánlotta Putyinnak a segítségét | Mandiner. mandiner.hu. (Hozzáférés: 2022. június 17.)

    Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]